Új proxy háború Szíriában - ki mellé áll Asszád kormánya ?

Közel-Kelet // 2019.05.02

A szíriai polgárháború a végéhez közeledik. Az Iszlám Államot szinte teljesen felszámolták. A terrorszervezet egyedül egy kis területet tart a fennhatósága alatt az ország délkeleti részén – Dajr ez-Zaur tartományban. Országszerte felbukkannak ugyan kisebb kormány-ellenes, illetve iszlamista csapatok, de a szír kormány az ország nagy részét megtisztította a felforgató elemektől. Ugyanakkor az idegen országok, akik – kisebb-nagyobb részben aktív szerepet vállaltak a polgárháborúban – továbbra is saját geopolitikai érdekeiket szeretnék érvényesíteni a közel-keleti országban. Bizonyos esetekben viszont ezek az érdekek egymással szembe helyezkednek, ami egy újabb proxy háborút eredményezhet Szíriában, illetve komoly döntés elé állíthatja a damaszkuszi kormányt.

Az USA megszüntette az iráni olajat importáló országok szankciómentességét

Külföld // 2019.04.22

Miután az USA egyoldalúan kivonult a 2015-ös Iránnal kötött nukleáris egyezmény mögül újabb szankciókat vetett ki a perzsa államra, melyek magukba foglalják az iráni olajexportot is. Annak érdekében, hogy Washington biztosítsa az alacsony olajárakat és elkerülje a globális olajpiac összeomlását, az USA átmenetileg nyolc országot mentesített a szankciók alól köztük Kínát, Indiát, Görögországot, Olaszországot, Japánt, Tajvant, Törökországot és Dél-Koreát. Ezek az országok továbbra is vásárolták az iráni olajat. A Fehér Ház azonban hétfőn bejelentette, hogy az Egyesült Államok – meghosszabbítás helyett - megszünteti a fenti országok szankciómentességét.

A CIA 290 ügynökét azonosította az iráni hírszerzés

Közel-Kelet // 2019.04.20

Az iráni hírszerzés az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynökségének (CIA) 290 kémét azonosította különböző országokban, köztük Iránban is. Ezt Irán hírszerző minisztere, Mahmoud Alavi jelentette be a Mehr News hírügynökségnek pénteken. Az Iránban leleplezett ügynököket, akik állítólag az állam – kiemelten fontos szektoraiban dolgoztak - letartóztatták.

Az EU késlelteti az Iránnal szembeni szankciók megkerülésére létrehozott kereskedelmi mechanizmus elindítását

EU // 2019.04.16

Mikor az Egyesült Államok egyoldalúan kivonult az Iránnal kötött nukleáris egyezményből – és újra szankciók alá vonta a perzsa államot – a megállapodás európai résztvevői – az Egyesült Királyság, Németország és Franciaország – fontolóra vették egy alternatív kereskedelmi mechanizmus megvalósításának gondolatát, mely lehetővé tenné számukra, hogy az USA Iránnal szemben alkalmazott szankcióit megkerülve – továbbra is folytathassák a kereskedelmet az iszlám köztársasággal. Az utóbbi időben viszont a fent említett országok nem tettek jelentősebb előrelépést annak érdekében, hogy elinduljon a tervezett mechanizmus.

Irak, Irán és Szíria újraindítja stratégiai együttműködését

Közel-Kelet // 2019.04.14

Irak, Irán és Szíria folytatja azt a nagyszabású projektjét, hogy összeköttetést teremtsenek egymás vasúti hálózatai között. Ezt a stratégiai fontosságú beruházást a 2011-ben kirobbant szíriai polgárháború miatt kellett leállítani.

Netanjáhú kérésére hivatalosan is terrorszervezetté nyilvánították az iráni Forradalmi Gárdát

Közel-Kelet // 2019.04.09

Donald Trump amerikai elnök hétfő reggeli nyilatkozatában hivatalosan is terrorszervezetté nyilvánította az iráni Forradalmi Gárdát. A döntés Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök kérésére született meg, aki már régóta követelte az amerikai kormánytól, hogy hivatalos formában lépjen fel a perzsa állam fegyveres testülete ellen.

Irán a közvetítő Damaszkusz és a Hamasz között

Közel-Kelet // 2019.04.03

A palesztin Hamasz erős diplomáciai igyekezetében, hogy helyreállítsa a kapcsolatait az Izraelt körülvevő arab országokkal és szervezetekkel elérkezett Szíriába is. Emlékeztetőül, a Hamasz az első szervezetek között volt, akik kinyilvánították az az Egyesült Államok által patronált „szíriai ellenzék” irányába a támogatásukat.

Netanjáhú az izraeli haditengerészet blokádja alá vonná a Hormuzi-szorost

Közel-Kelet // 2019.03.08

Benjámín Netanjáhú, izraeli miniszterelnök, annak érdekében, hogy megakadályozza, Irán olajcsempészetét, valamint, hogy betartassa Teheránnal, az USA által kiszabott szankciókat, a Hormuzi-szorosba vezérelné az izraeli haditengerészet flottájának jelentős részét.

A de-dollarizáció élharcosai: Irán

Külföld // 2019.02.17

2015-ben a Barack Obama által irányított tárgyalássorozatnak köszönhetően enyhítettek az Iránt sújtó szankciókon, ami következményeképpen a felére visszavágott olajexport végre újraindulhatott és esély látszott a megnyomorított iráni gazdaság helyrebillentésére.

Az orosz-török-iráni együttműködés jövője

Közel-Kelet // 2019.02.16

Február 14-én, az oroszországi Szocsiban, negyedik alkalommal került sor az orosz-török-iráni konferenciára, melyen a három említett ország vezetői vettek részt. A tárgyalások témája a szíriai háború volt, érintve az amerikai csapatok kivonulását, az idlíbi helyzetet, és a törökök által elindított „Eufrátesz-pajzs” hadműveletet.