Tűzoltás és takarítás az Osztrák Szabadságpártnál | Magyarország.ma
EU // 2019.05.20

Tűzoltás és takarítás az Osztrák Szabadságpártnál - Ki lesz Strache valódi utódja?

A múlt hét pénteken kirobbant videóbotrány hatására lemondott alkancellári és pártelnöki tisztségéről Heinz-Christian Strache. Őt követte a videón szintén szereplő Johann Gudenus is, aki bejelentette a pártból való távozását és frakcióvezetőségről való lemondását. A pártelnöki széket Strache után Norbert Hofer, a Szabadságpárt korábbi államfőjelöltje foglalja el. Előrehozott választásokat jelentett be Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnök, melyeket idén szeptemberben fognak megtartani, mivel az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) koalíciós kormánya -de facto- felbomlott. Ezek után, hétfő délelőtt bejelentésre került, hogy Herbert Kickl szabadságpárti belügyminiszter is visszavonulhat a tisztségéből, aki bevándorlásellenes intézkedéseiről vált híressé és talán a legnagyobb politikai fegyvereként tudta alkalmazni Őt az FPÖ. Kickl látványosan és folyamatos médiafigyelem mellett tudta megvalósítani az FPÖ választási ígéreteit, igen kellemetlenül érintve a mérsékeltebb koalíciós partnert, az ÖVP-t.

A Szabadságpárt két arca. Norbert Hofer új pártelnök és Herbert Kickl belügyminiszter | Magyarország.ma

A Szabadságpárt két arca. Norbert Hofer új pártelnök és Herbert Kickl belügyminiszter.

Kickl belügyminiszter pedig sajtótájékoztatóján máris kampányüzemmódba kapcsolt, kifejezte a folytatásra vonatkozó vágyát, „megbocsájthatatlannak” nevezte Strache cselekedeteit, támadta a Néppártot is. Ezzel megkezdődött a párt körüli politikai "tűzoltás".

Az ifjú Sebastian Kurz által vezetett Néppárt a történtek után megpróbálja majd az FPÖ csalódott szavazóit maga mellé állítani majd az előrehozott választásokon. Nagy kérdés, hogy mire lesz ez majd elég, hiszen önmagában a Néppárt nem tud kormányt alakítani, ezért valószínűleg az Osztrák Szociáldemokrata párttal tudna csak kormányt alakítania, azonban a nagy ideológiai távolság miatt ez a lehetőség a Néppárt hosszú távú népszerűségének elvesztését jelentené. A Szabadságpárt minden bizonnyal a következő ciklusra ellenzékbe fog kerülni. A botrány után biztos nem kockáztatja meg a Néppárt, hogy újra a Szabadságpárttal alkosson koalíciós kormányt.

Az FPÖ „hosszú megújulásba” fog kezdeni, megpróbálja magát áldozatnak beállítani. A migrációs nyomás csökkenésével és a témának a közbeszédből való lassú kopásával azonban ütőkártyáik sem lesznek olyan erősek, mint amilyenek 2015 és 2017 közt voltak, amikor a bevándorlásellenességet tették meg kampányuk egyik központi elemének. Ettől függetlenül a Néppárt és a Szociáldemokraták kényszerházassága és „német jellegű nagykoalíciója” akár 4 vagy 8 év múlva újra megfelelő választási alternatívának tudja majd bemutatni a Szabadságpártot. Ehhez azonban egy új vezetőt kell majd felépíteniük, akivel azonosítani tudják a megújult pártot a választók.

A vadonatúj szövetségi pártelnök Norbert Hofer nem kifejezetten vezértípus, inkább a csendes és tiszteletreméltó szerepek eljátszására alkalmas. Így például most arra, hogy az FPÖ-t érintő botrányt nyugodt személyiségével elkendőzze. A jövő pártelnökének azonban a párt egyik legjobb szónoka, az osztrák Felső-Ausztria tartomány FPÖ-s vezetője, Manfred Haimbuchner lenne leginkább alkalmas. Magát ügyesen elhatárolja a „bécsi eseményektől”. Egy interjúban már a hétvégén jelezte, hogy semmilyen miniszteri posztot nem vállal Bécsben, hiába hívják. A tartomány vezetésére koncentrálva igyekszik kivárni, hogy lecsendesüljön a botrány, valamint, hogy a Szabadságpárt erős emberei elvégezzék azt a politikai takarítást, ami akár évekig is eltarthat. Ezek után számára megfelelő terep nyílhat, hogy tehetségét kamatoztassa.

Manfred Haimbruchner az osztrák Felső-Ausztria tartomány FPÖ-s vezetője | Magyarország.ma

Manfred Haimbruchner az osztrák Felső-Ausztria tartomány FPÖ-s vezetője, a párt ígéretes politikusa.