Irak_Iran_Sziria_vasut_fejlesztes_
Közel-Kelet // 2019.04.14

Irak, Irán és Szíria újraindítja stratégiai együttműködését

Irak, Irán és Szíria folytatja azt a nagyszabású projektjét, hogy összeköttetést teremtsenek egymás vasúti hálózatai között. Ezt a stratégiai fontosságú beruházást a 2011-ben kirobbant szíriai polgárháború miatt kellett leállítani.

A fejlesztés célja Irak és Irán árucikkei számára utat nyitni a Földközi-tengerre, Szíria és Libanon kikötőin keresztül. A beruházásból fakadó építkezések 97%-os készültségi szintet értek el, azonban az a 2011-ig elkészült infrastruktúra jelentős része megrongálódott a polgárháború pusztításában. Ezen kívül a fejlesztések segítségével kiépítésre kerül egy, az iraki Basra kikötővárosához futó vasúti vonal is, hogy Szíria termékeit kijuttassa a Perzsa-öbölhöz, azon keresztül pedig Ázsia távolabbi részeire is.

A vasúti korridor terve, ami összekötné Irán, Irak és Szíria fővárosait a Földközi-tengerrel.

A projekt megvalósulásának idejét 4 évre kalibrálják a tervezők, mivel például szír részről jelentős munkaerő bevonását is meg kell valósítani.

Kína részéről is érdeklődés tapasztalható a projekt iránt, hiszen párhuzamosan futna a kínai „Egy Övezet, Egy út”-ként ismert kezdeményezéssel, aminek elkészülte több ázsiai országnak jelentős hasznot hozhatna, így Pakisztánnak, Iraknak, Iránnak és Szíriának is többek közt.

A stratégiai együttműködési projekt részeként Szíria bejelentette, hogy bérbe adja Iránnak az egyik Latakia tartománybéli kikötőjét 2019 október 1-től. Korábban, február 25-én Bassár el-Aszad szír elnök Teheránba látogatott, ahol az iráni elnökkel Hasszán Rohani-val és a legfőbb vezetővel Ali Hámenei-vel találkozott.

A gazdasági kapcsolatok és projektek ellen pedig a Szíriában illegálisan tartózkodó USA katonai egységei nem tehetnek semmit sem, így a Szíriát és Irakot összekötő egyik fő közlekedési csomópontnál található al-Tanf katonai bázison szolgáló amerikai katonák sem. A közlekedési beruházások megnyitják az utat a komolyabb fejlesztések előtt is, amik közt valószínűleg olaj és gázvezetékek is fognak szerepelni. Ezek közül a legkomolyabb lehet az iráni olajat és gázt Szírián és a Földközi-tengeren keresztül Európába juttatni szándékozó terv. Egyes elemzők szerint a szíriai rezsim elmozdításával ezt a kezdeményezést meg lehetett volna akadályozni, egyúttal gazdaságilag izolálni Iránt, Izrael első számú ellenségét a régióban.