Donald Trump | Magyarország.ma
Külföld // 2019.03.21

Trump szerint itt az idő, hogy az USA elismerje Izrael jogát a Golán-fennsíkra

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump szokásához híven egy mikroblog bejegyzésben adta a világ tudtára, hogy az USA feltehetőleg hamarosan elismeri Izrael részeként a Golán fennsíkot.

Mint általában az olyan közel-keleti ügyeknél, amik Izrael javára dőlnek el, jelenleg is a biztonság az elsődleges indok, amiért az 1967-ben a Hatnapos háború alatt Izraeli megszállás alá került Golán-fennsík most véglegesen le lesz választva Szíriáról. Habár Izrael a területet egy 1981-es törvénnyel már annektálta, ez mindeddig nagyhatalmi nemzetközi támogatás nélkül maradt – valamint az ENSZ is évről-évre elítélte a lépést. A szíriai vezetés az Iszlám állam elleni háború ideje alatt is rendszeresen annak adott hangot, hogy a Golán-fennsík megszállását ideiglenesnek tekintik, és továbbra is Szíria részének tartják.

A politikai manőverre sajnos több jel is utalt az elmúlt hónapokban.

  • Elemzők körében felmerült a lehetőség, hogy az Egyesült Államok elismerheti a területet Izrael részeként, miután az USA a 2018-as évre vonatkozó, minden évben kiadott emberi jogi jelentésében idén a „megszállt” jelző nélkül hivatkozott a Golán-fennsíkra,
  • Donald Trump a héten jelentette be, hogy a Szíriában – államközi megegyezés nélkül - állomásozó csapatok visszavonása a terveknek megfelelően zajlik, összesen 400 katonát terveznek Szíriában hagyni, ebből 200-at már áttelepítettek az izraeli határ közelébe,
  • Mike Pompeo e hét szerdai izraeli látogatása előtt a State Department (az USA külügyminisztériuma) a Golán-fennsíkra mint „Izrael által irányított területre” hivatkozott,
  • Lindsey Graham szenátor az elmúlt héten kijelentette, hogy a Golán-fennsík izrael része kell maradjon, és az Egyesült Államoknaknak itt az ideje ezt elismernie.

Pompeo a fenti videóban 0:20-nál kijelenti, hogy „Izrael egy különleges helyet foglal el a szívében”.

Izrael a fentiek mellett továbbra is hangoztatja azon álláspontját, hogy fenntartják maguknak a teljes cselekvési szabadságot Szíriában Irán ellen. Ennek rendszeres szíriai célpontok bombázásával adnak hangot, amikre általában iráni célpontokként hivatkoznak, a valóságban azonban az izraeli vezetés nem tudott napirendre térni a tény felett, hogy a szíriai proxy-háborút az USA és Izrael elvesztette és a konfliktus lezárulta előtt még igyekeznek minél több kárt okozni, ami lassítja majd Szíria lehetséges talpraállását.

Kijelenthetjük, hogy a Golán-fennsík elcsatolásával a szíriai háború nyugvópontra fog juthat. Ez ellen a lépés ellen eddig se Oroszország, se Kína nem emelte fel a hangját, ami arra enged következtetni, hogy a Szíriában elért orosz sikereket az orosz vezetés kielégítőnek találja, és a közel-keleti helyzetüket sikerült stabilizálni vele. Mindezek mellett sikerült az USA már létező iraki hídfőállása mellett megakadályozni, hogy Szíria is hasonló sorsra jusson, így nem válhat az ország egy Irán elleni háború amerikai-izraeli felvonulási területté jelenleg.