Radikalisok_Sneider_Vona_Toroczkai_Jobbik
Belföld // 2019.02.09

Merre mentetek radikálisok? A hazai szélsőjobboldal négy részre szakadása

Cikkünk visszatekint a közelmúltba azzal a céllal, hogy bemutassa a radikális jobboldali politikai tábor „felnégyelését”.

Merre tovább radikálisok? Ezzel a címmel rendeztek még 2018 tavaszán több találkozót is azok a Fideszhez közelálló személyek, akik egyfajta kvázi lakossági fórumot, „vitaestet” tartottak azoknak a nemzeti radikálisoknak, akik elbizonytalanodtak a Jobbik 2015 utáni politikáját látva. Létrejöttek még 2017-ben olyan közösségi média profilok, majd a következő évben egy híroldal is ami a csalódott, egykori jobbikos szavazókat óhajtották megszólítani, és ezt részben sikerrel is tették. A nemzeti radikálisok korábbi egységesnek mondható politikai tábora szétszakadt. De mi vezetett ide és mi lett ennek a következménye?

A budapesti Polgári Mulatóban megrendezett "Merre tovább radikálisok" című fórum a 2018-as választások előtti hetekben.

2015 április 12-én tartották Veszprém megye 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében (Tapolca és környéke) azt az időközi választást, ahol Rig Lajos a Jobbik Magyarország Mozgalom jelöltje megszerezte a párt első egyéni mandátumát a magyar Országgyűlésben, képviselőinek a száma pedig 24-re nőtt ezzel. A választást 35,49%-al nyerte a Jobbik jelöltje. 2014 ősze óta ez volt Újpest és Veszprém után harmadik időközi választás, amit a Fidesz elvesztett. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy a rezsicsökkentés jelszóval választást nyerő Fidesz-KDNP 2014 őszén még 35%-on állt a teljes népesség körében, és ez csökkent le 2015 tavaszának végére 21%-ra.

A 2015 márciusi közvéleménykutatások szerint a teljes népesség körében a Jobbik 18%-on, az MSZP 12%-on állt. A biztos pártválasztók körében a Fidesz-KDNP 37%-on állt, míg a Jobbik 28%-on. Azt lehet mondani, hogy a Fidesz a választóinak egy harmadát elvesztette a választás óta. Ehhez leginkább az járult hozzá, hogy a rezsicsökkentés után nem volt koherens mondanivalója a kormánypártnak, nem szólították meg a lakosságot, a politikai napirendet nem az Ő témáik vezették.

Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy 2014 folyamán megtörtént Simicska Lajos és Orbán Viktor gazdasági és politikai szövetségének megbomlása, ami 2015 február 6-án a híres nevezetes „G-napban” csúcsosodott ki. Ekkor a korábbi fideszes médiumok hátat fordítottak Orbán Viktornak, így a Magyar Nemzet napilap, a Lánchíd Rádió, és a Hír TV is. Simicska ügynökvádja (miszerint Orbán jelentett volna róla még a Néphadseregben), a kettejük rivalizálása és a reklámadó. valamint az 2014 októberi internetadó ellenes, sikeres tüntetések utórezgései uralták a híreket. 

A 2015. áprilisi közvéleménykutatási adatok összesített erdeményei a teljes népesség körében. (kozvelemenykutatok.hu)

2015 március 15-én megkezdődött a köztévé egyes csatornájának, az m1-nek a hírtelevíziós adása is, ami az elveszett kormánykommunikációs képességet óhajtotta valamilyen formában visszaadni a Fidesz-KDNP-nek. Ez a későbbiek tekintetében az egyik leghatékonyabb döntésnek bizonyult.

Ekkor érkezett a „felmentősereg” a migráció képében. 2015 tavaszának folyamán még főleg Koszovóból érkeztek bevándorlók a zöldhatáron keresztül, de a nyomás egyre inkább fokozódott. Az illegális bevándorlás okozta vészhelyzetre a nyár első hónapjaiban a Fidesz-KDNP még mérsékelten reagált. Majd megjelentek az illegális migránsok augusztusban, tömegesen a szerb-magyar határszakaszon, aztán Budapest népe is találkozhatott a Keleti Pályaudvaron és környékén a migrációval közvetlen közelről. Ekkor indult meg a valódi védekezés, épült a rögtönzött határzár, ezzel sikerült lezárni a migrációs útvonalat, majd emiatt bekövetkezett a „röszkei csata” szeptember 16-án. Ezt már teljes mértékben hozta és közvetítette az új hírtelevízió, az m1. A közvélemény számára sikerült bemutatni az áldatlan állapotokat és az illegális migrációval járó veszélyeket úgy, hogy az utolsó zsákfaluban is tudjanak róla. A kormánypártok lényegében sikerrel mutatkoztak az országvédő képében, a kommunikáció pedig erőteljesen jelenítette meg azokat a szólamokat, amiket eddig csak a Jobbiktól lehetett hallani. Harcias retorika, rendpártiság, és bevándorlásellenesség.

El kell ismerni, hogy határzár megépítése és a migrációs vészhelyzet kezelését jól oldották meg a kormánypártok. Az országvédelem a határon megvalósult. Akinek esetleg volt lehetősége megtekinteni élőben az úgynevezett „menekülteket” mondjuk a Keleti Pályaudvar aluljárójában, az tisztában volt azzal, hogy ezek az emberek viselkedési kultúrájukat tekintve nem kompatibilisek a magyar és az európai mindennapok nyugodt és lényegében rendezett valóságával. Ha egyszerűbb módon vizsgáljuk meg ezt a kérdést, akkor nagyon kevés magyar ember szeretné, ha ilyen idegen kultúrából származó személy lenne mondjuk a szomszédja. Tehát magyarok többsége félelmet érzett ezekkel a jövevényekkel szemben, amire jól erősítettek rá a hírtelevízióként funkcionáló m1 híradásai, így a legkisebb faluban is értesült a nép a veszélyről és annak kezeléséről. Ez annyira hatékonynak bizonyult, hogy akkor sem tudott megszabadulni a Fidesz-KDNP a bevándorlás témájától, amikor a migrációs nyomás a saját határainkon jelentősen lecsökkent.

A Jobbik itt vesztette el igazán a fonalat, a váratlan szituációra nem tudtak választ adni, nem tudtak egyből reagálni a politikai és a történések okozta kihívásokra, ahelyett, hogy rákontráztak volna a kormánypártok mondanivalójára, ahelyett lényegében hallgattak. Ezt követően pedig egyre inkább kétes értelmű nyilatkozatokat fogalmaztak meg. Egyszerűen a Fidesz rátolta a kommunikációját arra a közegre, amit eddig hagyományosan a Jobbik tudott megszólítani. Kifogták a szelet a jobbik vitorlájából. A Jobbik meg ahelyett, hogy felvette volna a kesztyűt a saját szavazótáborának összetartása végett, inkább elmenekült a politikai baloldal irányába és magára hagyta a nem csak mérsékelten jobboldali szavazóit, azaz a radikálisokat. Ez a balratolódás a későbbiekben már nyilvánvaló politikusi áldozatokkal is járt. A Jobbik feltételezte, hogy a Fidesz-KDNP retorikájának jobbratolódása együtt jár a kormánypártok jobbratolódásával is és hogy ezzel a mérsékelten jobboldali szavazóit magára hagyja a Fidesz. Nem számoltak azzal, hogy egy ekkora pártszervezet ekkora médialefedettséggel és szofisztikált kapcsolati hálózattal képes gyarapítani a széljobbról a táborát úgy, hogy nem veszít a mérsékeltek közt sem támogatottságából. Arra számítottak, hogy a lepattanó, a politikai középtájon ottmaradó szavazatokat majd a „cukisodó”, mérséklődő és „néppártosodó” Jobbik képes lesz majd úgy megszerezni, hogy a saját keménymagja (a támogatóinak legalább harmadát kitevő radikálisok) is jórészt megmarad. Sőt számítottak a folyamatosan magát kereső „liberális baloldalról” lemorzsolódó szavazatokra is. Tévedtek. A stratégia egyértelmű volt, és ragaszkodtak is hozzá. Sajnos a hibák szorgalommal párosultak.

Novák Elődöt a párt leginkább radikálisokkal azonosítható politikusát 2016 májusában lényegében Vona Gábor eltávolította a pártvezetésből, pártelnöki vétó alkalmazásával. Ekkoriban már a hírek tekintetében szóba került, hogy a Jobbik Simicska Lajos támogatását élvezi. Simicska Lajoshoz közel álló médiafelületek rendszeres vendégei lettek a Jobbikos politikusok, Vona Gábort már-már miniszterelnöki szinten próbálták bemutatni ezek a csatornák. A Jobbik meg nem kommunikálta kifelé a Hír Tv-nél és más ellenzéki médiumoknál hirtelen jött népszerűségét. A kormánymédia pedig nem fukarkodott az összeesküvéselméletekkel, a jobbikosok belső ügyeinek kiteregetésével, minden szinten támadásba lendült, miután a Jobbik nem volt hajlandó támogatni a kormány alkotmánymódosítási javaslatát, ami a kvótanépszavazásként ismert 2016 október 2-i érvénytelen referendum miatt vált szükségessé.

Novák Előd visszaadja mandátumát 2016 nyarán. Ezzel vette kezdetét a néppártosodás és lényegében a pártszakadáshoz vezető út is.

Ezt a lejárató célú kampányt erősítette meg az is, amikor 2017 március 13-án Orbán Viktor a parlamentben elhíresült mondatait kimondta;

„Mindannyian tudjuk, hogy önök nem a saját álláspontjukat képviselik, önök benne ülnek egy nagyvállalkozó zsebében. Önök a Jobbikból, egy nemzeti radikális pártból egy csicskapártot csináltak”.

Jött 2017 tavasza és megindult a CEU-val kapcsolatos kormányzati kommunikációs hadjárat is, aminek a következménye az volt, hogy a tüntetéseken mutatkozott be a belvárosi ellenzék és a liberális tábor, amikor több esetben is a rendőri erőkkel való konfrontációba torkolltak az események. Az egyetem elleni fellépés és az anti-Soros kampány szimpatikus lépés volt a radikálisok szemében. Másrészt megmutatta, hogy nincsenek kevesen a kormánypárt ellenfelei, tehát egyértelmű üzenetet jutatott el a kormánypárti szimpatizánsok felé, valamint az ellenzék pártjait egyértelmű állásfoglalásra kényszerítette a helyzet. Vona Gábor terelni próbált, míg Toroczkai László, a párt alelnöke támogatta a kormány fellépését. Tetten érhetővé vált a jobbik vezetésen belüli elemi ellentét, ami innentől végig elkísérte a pártot a választásokig, majd a pártszakadásig.

Egy érdekes mellékszála volt az eseményeknek a Fradi szurkolókkal való kiegyezés, aminek eredményeképpen a több éven át tartó szurkolási bojkottnak véget vetett a Ferencváros legendás szurkolói közössége. Nem véletlen, hogy a választások előtt négy hónappal, egy nevezetes napon, 2017 november 4-én tértek vissza a stadionba a fradisták. Azt nem lehet tudni, hogy sikerült megegyezni végül a szurkolók vezetőivel, de mindenesetre hamar megváltozott az illetők véleménye a bojkottról. Pedig nem voltak valami baráti viszonyban Kubatov Gáborral. Mivel a szurkolók kiegyeztek a kormánnyal, ezért ez is egy pozitívabb jelzés volt a nemzeti radikálisoknak. Különösen azok felé, akik maguk is tagjai valamelyik szurkolói csoportnak, így ütőképes, mozgósítható, politikai „keménymagot” alkotnak. Ezt a problémaforrást sikerült ezzel ideiglenesen kiiktatni a kormánypártoknak, jöhetett a „cirkusz és kenyér”.

Bojkottál a Fradi-tábor. Egyértelmű üzenet Kubatov Gábornak és rajta keresztül a Fidesz-KDNP-nek.

Visszatérve, Simicskával az oligarchával való kérdéses viszony kezdett minél inkább egyértelművé válni, amikor a Jobbik 2017 nyarán megindította plakátkampányát, amihez lényegében Simicska Lajoshoz köthető sokszázas nagyságrendben rendelkezésre álló plakáthelyek adtak helyt. Ez a plakátkampány lényegében a 2018-as országgyűlési választásokig kisebb megszakításokkal, de üzemelt. Vona Gábor vezette párt egyre inkább nyeregben érezte magát és a tanácsadói és tagjai által fenntarott mesterséges véleményklímában úgy gondolta, hogy akár kiemelkedő meglepetést is tud okozni a választásokon. Ezért minden eszközzel -a 2015 előtti kommunikációjával teljesen ellentétes módon- igyekezett magát erőltetetten elfogadtatni a liberálisabb, nem jobboldali értékrendet valló szavazókkal, aminek az eredménye az lett, hogy 2018-ra a legelhivatottabb támogatói, a nemzeti radikálisok többsége már inkább szimpatikusabbnak találta a Fidesz-KDNP által hangoztatott, a számukra is elfogadható, az általuk vallott értékekhez közelítő politikai kommunikációt. Főleg azért is, mert a kormánypártok továbbra is ellenségképük részeként kezelték a baloldali, úgynevezett demokratikus ellenzéket. Ennek a képnek meg legfontosabb figurája Gyurcsány Ferenc volt, akitől a Jobbik már nem tudta sikerrel elhatárolni magát, különösen a hódmezővásárhelyi időközi polgármesterválasztás után.

Itt ismeretes, hogy Márki-Zay Péter függetlenként induló, valójában a teljes ellenzék által támogatott polgármesterjelölt 2018 február 25-én győzni tudott a kormánypárti jelölt ellen. Ebben a kampányban a Jobbik szorosan együttműködött a többi ellenzéki párttal, amivel többet vesztettek, mint amit a hódmezővásárhelyi „pünkösdi királlyal” nyertek. Ezzel végleg elvesztették a radikálisok többségének bizalmát, akik nem politikai haszon, hanem inkább értékrend alapján vizsgálták ezt a manővert. A kormánymédia pedig pontosan megszerkesztett üzeneteivel és híreivel sikerrel célozta meg ezt a közeget.

Szabó Gábor a Jobbik pártigazgatója és irányítója, Márki-Zay Péterrel. Nyilvánvalóvá vált a szövetség.

Ezek után a radikálisok nagyobb része nem volt hajlandó a Jobbikra leadni a szavazatát, ezért vagy a bizonytalanok és nemszavazók táborát erősítették, vagy a bosszúból a Fidesz-KDNP-re szavazókét.

Erre a revansra kiváló példa az úgynevezett „vadhajtások” facebook oldal által megjelenített közösség viselkedése. Leleplező belső anyagok, a Jobbikos országjárás kudarcának megmutatása, tiltakozó akciók szervezése, a korábbi tagjaik elől bujkáló jobbikos prominensek bemutatása, a kormánypárti kommunikáció véleményvezéreken keresztül való legitimálásának közvetítése volt a leginkább jelentős működésükben, amit 2018-ben már hagyományos weboldalon is folytatnak. Kiválóan mutatták be az egykori jobbikosok vívódását, az elbizonytalanodást, majd a felismerést követő dühből fakadó cselekvést. Ezt sikerült becsatornáznia a Fidesznek és learatni a művelet gyümölcsét.

Különösen hatásosak voltak a 2018 március 15-én tartott békemeneten megjelenő ex-jobbikosokról szóló híradások, amivel a „sikeres többséghez” való tartozás vágyát elégítették ki a csalódásoktól keserű radikálisokban.

A véleményvezérek közül pedig Gaudi-Nagy Tamás és Morvai Krisztina voltak a leginkább hatással a nemzeti radikálisokra, akik nagy nyilvánosság előtt kifejezték a Jobbik politikájának elutasítását és a további együttműködés befejezését. Budaházy György is kifejtette azt házi őrizetében, hogy Ő sem találja támogatásra alkalmasnak a Jobbikot. Sőt ezen kívül a „Merre tovább radikálisok” című választási vitaesten kifejtésre került az ott megjelent előadók által, hogy egy „nagyarányú kormánypárti győzelem” garancia lehet Budaházy és társai végleges szabadon való bocsátására. Ezzel egyfajta alkut kínáltak a kormánypártok, legalábbis ezt közvetítették a megjelentek.

Budaházy György üzent a házi őrizetből is; "vállalhatatlan a Jobbik".

Természetesen a kormánypártok „mi és ők” kettősségére építő kommunikációja sikeresen mosta össze a bevándorlást nem támogató, „néppártosodó” Jobbikot a bevándorlást nem ellenző politikai erőkkel. Ez a végletesen egyszerű módszer szintén megkönnyítette a választást, ami a Fidesz-KDNP-t jelölte meg az egyedüli „nemzetmentő”, hazafias választásként.

Különösen hatásos volt ez annak fényében, hogy éveken keresztül sikerrel keltettek erős érzelmeket a választópolgárokban azzal kapcsolatban, hogy egy lehetséges ellenzéki győzelem esetén a választók nem csak ellenzéki politikát, hanem nyitott határokat és "migránsáradatot" is kapnak a szavazás következményeképp.

Megmutatta a Fidesz, hogy létezik hazai ellenzék is, ami akár a rendőrséggel való konfrontációtól sem riad vissza, erre volt alkalmas a CEU-melletti ellenzéki tüntetések sorozata, ami ezt a képet megerősítette a jobboldali szavazókban. A nem kormányzati szervezetek, az úgynevezett NGO-k és más civil szervezetek elleni látványos kormányhadjárat sikeresen mutatta be ezeket a sok esetben valóban nemzetközi pénzekből támogatott és külföldi érdekeket közvetítő csoportokat ellenségként. Ezek a civil (valójában politikai) hálózatok voltak a kapcsolati pontok a belpolitikai machinációk és a külpolitikai események között. Legalábbis a kormánypárti média így ábrázolta őket, sikerrel. Tehát adott volt egy mozgósítható, jobboldal-ellenes, EU-párti, nemzetközi jellegű, külföldi szervezetek és oligarchák által pénzügyileg támogatott és az ellenzéki pártok működésével politikai érdekérvényesítésért küzdő ellenfél. Sikerült bemutatni ezt a sok különböző érdek mentén vezérelt, valójában elég széttartó ellenzéki társaságot úgy, mint ha ezek ténylegesen társadalmi támogatottsággal bíró, egységesen külföldről -egyenesen Soros György által- vezényelt ügynökszervezetek lennének. Amit maguk az ellenzéki pártok lényegében nem tagadtak a nagy nyilvánosság előtt – ez volt a legérdekesebb. Nem tudtak vagy nem akartak mit kezdeni a kormánypárti narratívával.

Tehát az ellenség képének bemutatása és felnagyítása sikerült, sikerült őket veszélyesnek ábrázolni, majd a felfokozott érzelmi helyzetben sikerült mozgósítani a jobboldali szavazókat a Fidesz-KDNP melletti szavazásra. Így váltak a kormány kommunikációja által meggyőzött nemzeti radikálisok is alkalmilag kormánypárti szavazókká, jobb(ik) híján. A széljobbosok kisebb hányada vagy még utoljára a Jobbikra adta a voksát, vagy nem ment el szavazni sem.

A nagyarányú Fidesz-KDNP-s győzelem elhozta zsinórban a „harmadik kétharmados” választási eredményt. Megvolt a nagy élmény, sikerült Orbán Viktor által kitűzött célt elérni, a nagyarányú társadalmi felhatalmazást elérni. A választópolgárok 70,22%-a ugyanis elment voksolni, ebből a Fidesz-KDNP 2 millió 824 ezer, míg a Jobbik 1 millió 92 ezer szavazatot kapott. Tehát jelentős volt a különbség, a Jobbiknak nem sikerült a nagy magabiztossággal állított cél, Orbán Viktor és pártszövetségének legyőzése, de még a „kétharmad” megakadályozása sem. A Jobbik sajnálatos módon nem a valóságot, hanem a közösségi média véleményklímáját hitte igaznak. Az meg még könnyebben manipulálható. Vona Gábor le is mondott, összetörve az Őt ért kormányzati karaktergyilkosságok és a saját politikai kudarca okán. Valójában ott tévedtek nagyot, hogy túl nagy célt tűztek ki, ezért a cél el nem éréséből fakadó bukás is nagyobbnak tűnt. Pedig 2014-hez képest még közel 70 ezer szavazattal többet is kaptak. Mondjuk ez kevés vigasz volt a „kormányváltó erőnek”, ami egy lapra tett fel mindent. Ez a maradék szavazóknak is nagy csalódás volt.

Vona Gábor és örökösei a kép hátterében (Sneider és Toroczkai). Már előre készülhettek Vona bukására.

Ezután következett a Jobbikon belüli nagy „kizárósdi”, a belső pártviszály nyílttá válása. Mivel az akkori egyik alelnöknek Toroczkai Lászlónak nem sikerült az elnöki posztot megszereznie, ezért platformot alakított a Jobbikon belül, Mi Hazánk néven. Ezek után kizárták a pártból. Vele együtt távozott Dúró Dóra is, aki korábban eltávolított férjét Novák Elődöt követte, 2 évnyi taktikus késéssel. Ezek után megalapították a Mi Hazánk Mozgalmat, amit pártként is bejegyeztek az ősz folyamán, előtte pedig augusztusban megtartották zászlóbontó gyűlésüket Ásotthalmon. Ezzel a pártszakadás gyakorlatilag megvalósult, a valaha -külsőleg legalábbis- egységesnek tűnő Jobbik szétszakadt.

Toroczkai László a Mi Hazánk Mozgalom zászlóbontó gyűlésén, 2018 nyarán Ásotthalmon.

A két párt a következő években egymás ellenében fog tudni politizálni, a Mi Hazánknak esélye lehet az Országgyűlésbe képviselőket küldeni 2022-ben. Egészen addig fennáll ez a lehetőség, amíg a Fidesz-KDNP támogatja őket, legfőképp a kormánypárti médiában való szereplés lehetőségével. Az sem kizárható, hogy a választásokon a Fidesz-KDNP-s aktivisták munkájával fogják kisegíteni a kispártot azokban a körzetekben, ahol esetleg problémás lenne az indulásuk, hogy az eredetileg Jobbikos jelölt esélyeit így csökkentsék. Még akkor is, ha esetleg közös ellenzéki listán fognak indulni a pártok és nem csak koordinált jelöltállítással. Ennek megvan minden esélye, persze addig még a kormánypártok dönthetnek úgy, hogy módosítják a választási törvényt olyan módon, hogy mondjuk minden egyes, a pártszövetségben résztvevő párt után 5%-al emelkedik a parlamentbe való bejutási küszöb. Jelenleg, ha három vagy annál több párt szerepel a pártlistán, akkor ugyanúgy csak az összes leadott szavazat 15%-a képezi a bejutási küszöböt. Ez természetesen addig még változhat, ahogy a kormánypártok érdekei megkívánják.

A Jobbik népszerűségének a csökkenése pedig várhatóan 6-10% közelében már meg fog állni a ciklus végére. Amennyiben ennél rosszabb lenne a választási eredményük, vagy esetleg kiesnének a parlamentből abban az esetben a baloldalról elcsábított Jobbikos szavazóik útja nem lenne egyértelműen kiszámítható.

Ezeknek a történéseknek köszönhetően az egykori nemzeti radikálisok egy el nem hanyagolható része olyan helyzetbe került, hogy inkább a nemszavazók vagy a bizonytalanok táborát erősíti, akiket csak egy nagyon erőteljes kampánnyal lehetne mozgósítani a következő választások előtti kampány során. Tehát a Jobbik szétesése nem csak a Fidesz támogatottságát erősítette, illetve kisebb részben a Mi Hazánk Mozgalmat, hanem a bizonytalan szavazók számát is növelte. A Jobbikban az érdekei miatt bennmaradó „nemzeti radikálisokkal” együtt ezzel az egykori egységesnek tűnő magyar radikális jobboldal négy részre szakadt. Az, hogy ez a művelet a Jobbik belső tényezői, vagy külső befolyás miatt történt meg, arra annyit lehet válaszolni, hogy a kettő kombinációja okozta ezt a helyzetet, azaz a hazai szélsőjobboldal szétesését.