Szaúdi katona, háttérben az amerikai Oskosh cég páncélozott járművei | Magyarország.ma
Közel-Kelet // 2019.02.07

Szaúd-Arábia amerikai fegyverekkel látta el a Jemenben harcoló terroristákat

Vezető kép: Szaúdi katona, háttérben az amerikai Oskosh cég páncélozott járművei

Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek koalíciója, amerikai fegyvereket adott el az al-Káida Jemenben harcoló terroristáinak, annak érdekében, hogy megvásárolják a szervezet lojalitását.

A CNN tudósítása szerint ezzel megsértették az Egyesült Államokkal kötött fegyvereladási szerződést, mivel a gyártó engedélye nélkül nem lehet exportálni a fegyvereket. A csatorna szerint ezek a fegyverek még az Irán által támogatott síita húszi felkelőkhöz is eljutottak. Johnny Michael, a Pentagon szóvivője szerint, Washington és a fegyvergyártó cégek nem adtak engedélyt sem Szaúd-Arábiának, sem az Egyesült Arab Emírségeknek arra, hogy bármilyen amerikai hadieszközt adjon a Jemenben harcoló militáns csoportoknak. A szóvivő szerint a háború alatt ezek a fegyverek eljutnak a húszikhoz, akkor az amerikai haditechnikára Irán könnyűszerrel ráteheti a kezét. Ebből kifolyólag több, a térségben állomásozó amerikai bázis is veszélybe kerülhet. Ennek ellenére Donald Trump, amerikai elnök nem szándékozik felmondani a Rijáddal kötött fegyvereladási megállapodást. Állítása szerint ha ez megtörténne, akkor Oroszország és Kína húzna hasznot a fegyverexportból. Továbbá nyilatkozatában köszönetét fejezte ki Szaúd-Arábiának az olcsó olajárakért.

Az al-Káida terrorszervezet Jemenben | Magyarország.ma

Az al-Káida terrorszervezet Jemenben

A legtöbb hadieszközt az al-Káida jemeni csoportja az Abu-Abbász brigád kapta, akiknek vezetőjét Abu Abbászt az USA 2017-ben terroristának nyilvánította. Ennek ellenére a milícia a szaúdiak által támogatott jemeni koalíciós hadsereg 35. zászlóaljával együtt vett részt a harcokban. Egyes források szerint a terrorszervezet, az amerikai Oshkosh cég páncélozott járműveit használta 2015-ben.

Az amerikai Oskosh cég páncélozott járművei | Magyarország.ma

Az amerikai Oskosh cég páncélozott járművei

Az Egyesült Államokkal ellentétben, több európai ország, köztük Németország, Dánia, Hollandia és Finnország, fegyverembargót vezetett be Szaúd-Arábiával szemben, hivatkozva arra, hogy Rijád beavatkozása óta számos civil vesztette életét és humanitárius katasztrófa áll fenn az országban. A brit kormány viszont eddig ellenállt az ENSZ nyomásának, mely szerint az európai országoknak egységesen kell fellépni a Jemenben dúló humanitárius káosz ellen. Az Egyesült Királyság 2015 óta 4,7 milliárd font értékű fegyvert adott el a szaúdi koalíciónak. Ezek között szerepel 2,7 milliárd font értékű katonai repülőgép, illetve 2 milliárd font értékű bomba és robbanóanyag.

A Nemzetközi Fejlesztési Bizottság, illetve az Üzleti, Energiaügy és Ipari Stratégia Bizottság, 2016-ban kérelmezte a brit kormányt az embargó bevezetésére, de a kormány figyelmen kívül hagyta a kérelmet.

Az Egyesült Királyság fegyverkereskedelmének partnerországai, az élen Szaúd-Arábiával | Magyarország.ma

Az Egyesült Királyság fegyverkereskedelmének partnerországai, az élen Szaúd-Arábiával

Az Európai Parlament egy hónappal ezelőtt szavazta meg az embargót, melyet a fentebb említett országok mellett Ausztria, Belgium, Svájc és Norvégia is támogatott. Emellett vita indult a brit katonai tanácsadók, jemeni konfliktusban betöltött közvetlen szerepéről is.

Andrew Smith, a fegyverkereskedelem elleni kampány szóvivője azt nyilatkozta, hogy a kormányoknak be kell tartani az embargóval kapcsolatban tett ígéreteiket, annak érdekében, hogy Jemenben helyreálljon a béke, továbbá megjegyezte, hogy mind az USA-nak mind pedig Nagy-Britanniának is támogatni kellene a Rijád elleni megszorításokat.

A jemeni polgárháború 2014 szeptemberében kezdődött, amikor az Irán által támogatott síita húszik elfoglalták Jemen fővárosát Szanaá-t és megbuktatták a szaúdiak által támogatott Abed Rabbo Manszúr Hádi, szunnita elnök kormányát, aki a Szanaá-tól délre fekvő, Áden városába menekült - majd onnan Szaúd-Arábiába. Szaúd-Arábia ezután avatkozott be a konfliktusba a jemeni külügyminiszter kérésére és kezdte el bombázni a húszik fennhatósága alá tartozó területeket. A háborúnak eddig 10 000 halálos áldozata volt, köztük számos civil, ugyanis Rijád a bombázások során kórházakat és iskolákat is célba vett. A Nemzetközi Mentőbizottság jelentése szerint tavaly augusztus első hetében 500 civil vesztette életét egy szaúdi légitámadás miatt. Az éhezés viszont a halálos áldozatoknál is nagyobb méreteket öltött. Az ENSZ kijelentése szerint száz éve nem volt példa ilyen jellegű éhínségre. A becslések szerint körülbelül 85 000, öt éven aluli gyermek éhezik a térségben. Emellett 100 ezer ember menekült el lakóhelyéről a háború miatt.

Jemen geopolitikailag egyaránt fontos Iránnak és Szaúd-Arábiának is. Az ország melletti Báb-el-Mandeb szoros kiemelt stratégiai jelentőségű terület, mivel ezen keresztül indul el a legtöbb olajszállító hajó. A szunnita országok nem néznék jó szemmel, ha a perzsa öbölben található Hormuzi-szoros után a Báb-el-Mandeb szoros is Irán ellenőrzése alá kerülne. Iránnak viszont az említett stratégiai előnyök megszerzése mellett, érdekében áll befolyását növelni az országban, főként a síita lakosság köreiben. A Szaúd-Arábiát támogató USA-nak, valamint a briteknek továbbá jelentős pénzügyi haszonnal jár a konfliktus elhúzódása.

A kiemelt stratégiai jelentőségű Báb-el-Mandeb szoros | Magyarország.ma

A kiemelt stratégiai jelentőségű Báb-el-Mandeb szoros

A húszik ugyan a békére törekednek, viszont a jemeni háború még nem zárult le. A nyugati hatalmak fegyverexportja azt bizonyítja, hogy Szaúd-Arábián keresztül próbálják érvényesíteni érdekeiket az országban. Viszont ha a jelentősebb stratégiai pontokat nem sikerülne megtartaniuk, és az iráni befolyás megnövekedne Jemenben, akkor a nyugati hatalmak, Szíria után egy újabb közel-kelti konfliktusból kerülne ki vesztesként.

Az aktuális hadi helyzet​ Jemenben, 2019 január | Magyarország.ma

Az aktuális hadi helyzet​ Jemenben. Lilával van jelölve a húszik területe, zölddel a koalíciós hadseregé, szürkével az al-Káida és barnával az Iszlám Állam által ellenőrzött területek, valamint piros pontok jelölik a szaúdi légicsapásokat az ország Észak-nyugati részén.