verszerzodes_Laszlo_gyula
Belföld // 2019.02.07

Politika és a magyar őstörténeti kutatás

Az index.hu hírportál interjút készített az MTA Magyar őstörténeti csoportjának vezetőjével Sudár Balázzsal.

A politikai elvárások és a tudományos kutatás közti különbségre kívánjuk felhívni a figyelmet pár kiegészítő gondolat segítségével. Ezért a cikkből kiemelnénk pár részletet:

„Kásler miniszter úr nyilatkozataiból úgy tűnik, mintha lenne a tudomány felé egy elvárás, hogy mi legyen a végeredmény. Én meg tudós vagyok, és kutatni szeretek. Bármi a végeredmény, azt elfogadom. Ez azonban csak akkor működik, ha teljesen szabadon folyhat a kutatás, elvárások nélkül. A Történettudományi Intézetben most így dolgozhatok. És ha végül nem ideológiai gyárként fog működni az új intézet, én leszek a legboldogabb.”

(...)

„Az evidens, hogy miért éppen magyarnak tartjuk magunkat?”

„Az az alapkérdés, hogy mi a magyar. Egyik nép sem olyan, mint egy piros labda, ami csak úgy végiggurul a történelmen. Inkább mint egy lavina, ami nem csak az, ami fentről elindult, a végén a fél hegyoldal beletartozik. Ugyanez van a magyarsággal. A sztyeppei népalakulásokban az etnikai kérdés másodlagos. Az mindig birodalmi alapú, hatalmi és érdekközösség-alapú, a nyelvi közösség sokkal kevésbé érdekli.”

„Azt tudjuk egyáltalán, hogy magyarul beszéltek a honfoglaló magyarok?”

„Nem tudjuk, milyen nyelvet beszéltek. Azt sem, hogy a honfoglalás után a Kárpát-medence hány százaléka beszélt magyarul. Az csupán egy fikció, hogy a nagy százalékuk. Egyetlen olyan jel van, ami nagyon elgondolkodtató: az, hogy jelenleg magyarul beszélünk.”

(…)

A tudományos kutató bölcs és őszinte módon beismeri, hogy a kutatások szerint nem tudunk biztos választ adni olyan sejtésekre, amiket a laikusok bizony evidenciaként kezelnek. Mi a magyar? Eleve bizonytalan, hogy lehet-e erre egyáltalán tudományos választ adni. Mást mond a néprajzkutató, a régész, a történész, a zenekutató, az emberi genetikával foglalkozó szakember. A kutatásaiknak hosszú lehet az időtartama, lehetnek kétségeik, azonban a politikusnak, államvezetésnek a nemzetépítés szempontjából szüksége van olyan egyszerűen megfogalmazható álláspontokra, amik eligazítják azokat, akiket vezetniük kell. Számukra a magyarság nem tudományos cél, vizsgálati alany vagy tárgy.

A politika szempontjából a magyarság világnézet. Egyértelműen, megfogalmazhatóan, fekete-fehéren kimondhatóan. Egy olyan ideológia, ami az egyszerű, hétköznapi embert eligazítja a kétségei közt, megkíméli nemtudás és a bizonytalanság félelmétől. Meg tudja különböztetni magát más nemzetek tagjaitól. Aminek segítségével kialakítható az "ők és mi" közötti markáns határvonal. Megmutatja az állampolgárnak, hogy honnan jött, kicsoda, és ki lehet. Ezek azonban mindig változnak az aktuális társadalomban, amely a magáról alkotott képet mindig hozzá szeretné igazítani a benne felkeltett vágyakhoz. Ezeket pedig a választott képviselői tudják felkelteni, stimulálni, majd összegyűjteni, értelmezni, saját céljaik irányába terelni. Az új képpel természetesen megint nem lesz elégedett a nép és választott vezetői és újra elindul a nagy önmegfogalmazási folyamat, ahogy változik egy-egy kormány. A cél az, hogy ezt az önképet ne más írja és ne más alakítsa ki, hanem a választott képviselők. Amennyiben a politikai közösségen kívül íródik meg egy nép történelme, „önképe” abban az esetben eltűnik az önálló fogalmazás lehetősége is. Ellopják a tükröt, amibe belenézhetne a nép. Megszűnik az önreflexió lehetősége. Ezzel pedig beszűkül a politikai mozgástér is.

Ha akarom a magyarság keresztény, ha akarom keleti nép és büszke ázsiai múltjára, ha akarom akkor a Európát felégető harcos nép, ha akarom, akkor a nyugat védőbástyája. Így feketén-fehéren. Mindenféle árnyalat nélkül. A magyarságkép mindig egyfajta a múltba visszavetített minta, amit a társadalom követhet, a hatalom meg alátámaszthatja vele politikai manővereit. A múlt mintája legitimációs eszköz.

Ehhez szükséges valamilyen tudományos jellegű alátámasztás, hiszen akkor tűnik jól alátámasztottnak egy vélemény, ha hivatkozások és kutatási eredmények is dukálnak hozzá. Viszont politikai szempontból nem a kutatásnak van eredménye, hanem az előre meghatározott eredménynek van azt alátámasztó kutatása. Központi igény lenne, hogy ne az állam tartsa el az akadémiát, hanem az akadémia tartsa el az államot az előre meghatározott kutatások eredményeivel?

A saját történelmi múlt kialakítása a politikai manipuláció alapvető eszköze, amiről nem óhajt lemondani egyetlen kormány sem. Ez érthető. Azonban az igazán bölcs hatalom fenntartja a valóban tudományos célú kutatásokat is, hogy növelje azt a különböző kutatási eredményekből álló tudásbázist, amiből éppen aktuális magyarságképét fel tudja építeni és azt hihetően alá tudja támasztani. Ezzel őrizhető meg a rendszeren belüli kritika lehetősége is, hogy nehogy arra a komolytalansági szintre jusson a magyar őstörténeti kutatás, mint az államilag tudományos vakvágányra futtatott, hírhedt szlovák vagy román példa esetében!