nasrallah
Közel-Kelet // 2019.01.30

Nasrallah: A Hezbollahnak nincs szüksége alagutakra ahhoz, hogy átjusson Izrael határán

A libanoni Hezbollah (magyarul: Isten pártja) főtitkára, Hassan Nasrallah (magyarul: Haszan Naszr Alláh), január 28-án egy három órás élő interjút adott az Al-Maydeen televíziónak. A Hezbollah vezetője az interjúban számos közel-keleti térségben zajló eseményről alkotott, átfogó és lényegre törő véleményt. Érintve a szíriai háborút, Palesztina helyzetét, Szaúd-Arábia közel-keleti tevékenységét, valamint Libanon és a Hezbollah konfliktusát Izraellel.

Az interjút élőben közvetítették az interneten. Eddig erre nem volt példa. A 2006-os libanoni-izraeli háború óta Nasrallah ritkán mutatkozott nagy nyilvánosság előtt, tudván, hogy bármikor áldozatául eshet egy Izrael által kitervelt merényletnek. Utoljára nagyobb tömeg előtt 2013-ban tartott beszédet Bejrútban. Tartózkodási helyét sem a nyugati titkosszolgálatoknak sem az izraeli Moszadnak nem sikerült kiderítenie, a két nappal ezelőtti internetes élő adás idején sem. Nasrallah szerint ezzel a Hezbollah technikai képzettsége messze meghaladja az Izraeliekét.

Hassan Nasrallah nyilvános beszéde 2013-ban | Magyarorszag.ma

Hassan Nasrallah nyilvános beszéde 2013-ban.

A beszélgetés során, Nasrallah külön hangsúlyt fektetett az „Északi Pajzs” elnevezésű hadműveletre, melyet az izraeliek december elején indítottak, azon okból kifolyólag, hogy megsemmisítsék a nemrég felfedezett alagutakat az ország északi részén a libanoni határnál. Ezeken a föld alatti járatokon keresztül a Hezbollah felderítő csapatokat tudott küldeni, Izrael északi részén elterülő Galileába. Általában egy alagút 200 méter hosszú, 25 méter mélyen van, 2 méter magas és 2 méter széles. Izrael szerint a járatok kiásásával a Hezbollah durván megsértette az ország területi integritását, valamint az ENSZ 1701. sz. határozatát, amely minden katonai jelenlétet megtilt a Lintáni folyótól délre. Nasrallah nem erősítette meg, hogy a szervezete fúrta volna az alagutakat, azt viszont elismerte, hogy a megszállt libanoni területeken valóban voltak föld alatti átjárók, melyek közül a legtöbbet az ENSZ határozat érvénybelépése előtt 14 évvel ásták ki. Meglepőnek tartja, hogy csak most akadtak rá az izraeliek, akik hosszú időt és nagy munkát fektettek abba, hogy felkutassák őket.

Az IDF által felfedezett Hezbollah-alagutak egyike | Magyarorszag.ma

Az IDF által felfedezett Hezbollah-alagutak egyike

Benjámin Netanjáhú, izraeli miniszterelnök, egy korábbi sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, hogy a felfedezett alagutak a Hezbollah galileai hadműveletének előkészületei. Gadi Eisenkot, az Izraeli Védelmi Erők volt vezérkari főnöke szerint az „Északi Pajzs” hadművelet alatt az összes határmenti járatot felfedezték és megsemmisítették. Nasrallah viszont ezt cáfolta. Szerinte Izraelnek fogalma sincs arról, hogy pontosan hány darab alagút van a határon. Továbbá hozzátette, hogy a Hezbollah akkor hatol be Galileába amikor akar és ehhez nincs szüksége alagutakra. Állítása szerint az izraeliek sosem fogják megtudni, hogy honnan jutnak be a területeikre.

A főtitkár állítása szerint a Galilea hadművelet terve egy reakció az izraeli katonai agresszióra és fenyegetésekre. A hadműveletet akkor indítanák el ha tényleges háború alakulna ki Libanon és Izrael között. Arra a kérdésre, hogy szerinte sor kerülhet-e erre, azt felelte, hogy megvan rá az esély, főleg ha figyelembe vesszük Izrael szíriai tevékenységét, külön kitérve a Damaszkusz közeli légicsapásokra. Nasrallah szerint, ha lecsapnak Izraelre az meglepetés lesz Netanjáhú számára. Megjegyezte, hogy a Hezbollah olyan rakétarendszerrel rendelkezik amivel Tel-Aviv nyugati partját is elérik. Valamint hozzátette, hogy csapataik jelentős harci tapasztalatot szereztek Szíriában, ami felkészítette őket egy esetleges Izrael elleni háborúra.

A Hezbollah katonái Szíriában | Magyarorszag.ma

A Hezbollah katonái Szíriában

A szíriai helyzetről Nasrallah pozitívan vélekedett. Az Iszlám Államot szinte teljesen felszámolták és a háború a végéhez közeledik. Az ország visszatérhet a 2011 előtti állapotokhoz, sok tekintetben. Az USA kivonulása szerinte megvalósulhat a közeljövőben, hiszen a Szíriában való szereplésük kudarcba fulladt, csak úgy mint Szaúd-Arábiának, aki jelentősen közreműködött az Iszlám Állam támogatásában.

Állítása szerint tárgyalások kezdődtek Oroszország és az Egyesült Államok között arról, hogy az USA kivonulásáért „cserébe”, Irán és a Hezbollah is elhagyja az országot. Viszont hozzátette, hogy Moszkva nem kötelezi erre őket.

A szíriai háború legnagyobb vesztesének Netanjáhút tartja, aki erőfeszítései ellenére a nyugati országok segítségével sem tudta Iránt kiszorítani Szíriából. Szíria viszont sokkal erősebb mint valaha főleg légierő terén. Nem tudni, hogy Damaszkusz hogyan fog reagálni az izraeli támadásokra. A belső konfliktusok megoldása már lerendeződött, viszont egy nyílt háborúnak más feltételei vannak Nasrallah szerint. Ugyanakkor nem szabad lebecsülni Szíriát sem, hiszen 8 éve kitartóan küzdenek mind a terrorizmus mind pedig az idegen hatalmak mesterkedései ellen.

A Hezbollah 2006-ban, Hassan Nasrallah vezetésével a libanoni-izraeli háborúban, legyőzte az izraeli hadsereget és felszabadította Dél-Libanont az izraeli megszállás alól. Mivel kiváltképpen a gerillaharcokban és városi összecsapásokban voltak tapasztalataik, így Bassár el-Asszad szíriai elnök, őket hívta segítségül az országot felforgató terroristák elleni küzdelemhez. A harcokban, ahogyan Nasrallah is megjegyezte, komoly tapasztalatokat szereztek. Emellett jelentősen megnövekedett a létszámuk és fejlesztették haditechnikájukat. Továbbá prominens politikai befolyásra tettek szert Libanonban, ebből adódóan népszerűségük is növekedett. A tavalyi választásokon pedig elsöprő többséget szereztek a bejrúti parlamentben.

A Hezbollah 2006-os győzelme Izrael felett | Magyarorszag.ma

A Hezbollah 2006-os győzelme Izrael felett

A fentiek arra engednek következtetni, hogy Izrael komoly fenyegetésként tekint a szervezetre. Ezt maga Nasrallah is elismerte, hogy az „Északi Pajzs” hadművelet Tel-Aviv rettegésének jele.

Izrael keserű szájízzel gondol vissza a 2006-os vereségre. Tudatában annak, hogy a Hezbollah megerősödött, ráadásul a vezetőjük hollétét a mai napig nem derítették ki, talán nem meglepő, hogy minden igyekezetével arra törekszik, hogy gyengítse a szervezet működését és a csapataik visszajutását Libanonba. Nasrallah nyilatkozata alapján a Hezbollah nem szándékozik offenzívát indítani Tel-Aviv ellen, még ha rendelkeznek is ehhez szükséges erővel és tapasztalattal. Viszont az izraeli támadások ellen fel fognak lépni. Nasrallah itt figyelmeztetett is, hogy Izrael légicsapásai fognak háborúhoz vezetni. Feltehetőleg Izrael további lépéseket fog tenni ellenük, ám hogy meddig mélyíti az ellentétet az kérdéses. Annyi viszont bizonyos, hogy egy nyílt háború a libanoni szervezettel súlyos veszteségekkel járna számára.