Silke Bigalke sok új orosz ismerősre tett szert a neten
Oroszország // 2019.01.30

Közfelháborodást kelt Oroszországban egy német cikk

Talán nem sok olvasónknak kell bemutatni Leningrád ostromát a második világháború során, de egy rövid felvezetés erejéig azonban megmerítkezünk a történelemben. A jelenkor Szentpétervára közel 900 napig volt német és finn ostrom alatt mérsékelt olasz segítséggel, és bár az oroszok 1,4 millió lakost tudtak kimenekíteni az ostrom ideje alatt, a halottak száma a becslések szerint mégis másfél millióra rúgott. A mai napig a legtöbb halállal és pusztítással járó hadművelet volt egy modern városban. Az embereket célzottan bombázták a légierővel és tizedelték a tüzérséggel. Reggel a lakónegyedeket, délben a gyárakat és este, hazatéréskor megint az emberek otthonát lőtték. Szándékosan rombolták a kórházakat, és lopták szét a paloták, múzeumok vagyonát. A lakosságnak azonban esze ágában sem volt megadnia magát, még a mínusz 30 fokos hidegben és a napi 125 gramm fűrészporos kenyér fejadag ellenére sem. Még a kannibalizmusról szóló hírek sem törték meg az ellenállást, a gyárak továbbra is dolgoztak, és a hadviseléshez szükséges eszközök gyártása egy napra sem állt meg. Érthetően az orosz nép számára és a szovjet állam berkein belül ez igen fájdalmas időszakként maradt fenn, és pontosan ezért a korábbi cári főváros felszabadítása szimbolikus értelmet nyert a háború további menetében és a háború utáni megítélésben is.

Nemrégiben mutatták be a “Prazdnyik” (azaz Ünnep) c. filmet, ami a háborús ostromesemények szinte vígjátéki, szatirikus megközelítésével már sikeresen felborzolta a kedélyeket, de ezt az orosz népesség betudta a liberális honpolgáraik szokásos, áldatlan tevékenységének, és bár nagyon éles kritikákat váltott ki a film, lassan mégis elsiklott felette a közvélemény. Január 24-én azonban megjelent egy igen megosztó és vélhetően szándékosan provokatív cikk a neves Süddeutsche Zeitung napilap webes felületén, egy bizonyos Silke Bigalkétól, 3 nappal az ostrom megtörésének 75. évfordulója előtt. A német hölgy már a kétezres évek elején felhívta magára a figyelmet, mikor azért agitált, hogy az oroszok által meglőtt csecsen “szabadságharcosokat” Németországban ápolják, ezúttal azonban eddig nem látott szitokvihart zúdított magára megjegyzéseivel. Bigalke ugyanis úgy véli, hogy az oroszoknak nem szabadna megünnepelniük a város felszabadítását, hiszen véleménye szerint itt nem is annyira egyértelmű, hogy kinek a hibájából adódott a helyzet. Jó angolszász sajtós szokás szerint megpróbálta összemosni Sztálin és Hitler bűneit, szóba hozva Vlaszov tábornokot is, akit Oroszországban nyíltan hazaárulónak tekintenek. Bigalke megkérdőjelezte azt is, hogy tulajdonképpen kivel is állt szemben a blokád alá vett város. Az újságíró szerint az oroszoknak nem felvonulnia és ünnepelnie kellene, hanem csendben gyertyát gyújtaniuk és szégyenkezniük azért, hogy kitartottak a sztálini rezsim mellett. Bigalke fejében meg sem fordult az a gondolat, hogy a blokád alá vett emberek vajon mennyiben harcoltak Sztálinért vagy a kommunizmusért, és mennyiben a saját és rokonaik életéért. Ahogyan vélhetően a katonák többsége, akik ezrével haltak meg naponta azért, hogy élelmet juttassanak a városba: ők sem biztos, hogy a vörös zászlóért tették, mint ahogyan a 27-i felvonulás sem a Sztálinról való megemlékezésről szól a lakosság döntő többsége számára.

Egy pillantkép a Süddeutsche Zeitung szóban forgó cikkjéről - azóta már több

Egy pillantkép a Süddeutsche Zeitung szóban forgó cikkjéről - azóta már több "helyesbítésen" esett át

Időközben a berlini Tagesspiegel január 28-ai címlapja fennen hirdeti, hogy a leningrádi éhínségről nem is a blokád alá vevő német katonák tehettek, hanem a szovjet vezetés éheztette a várost szándékosan. A második világháború előtt megjelenő napilapok szokványos hangját megütő, karikatúrajellegű történelmi és stratégiai érveléssel hivalkodó német sajtó kirohanása azt eredményezte, hogy Oroszországban egyes hangok már a nagykövet behívását és a diplomáciai kapcsolatok beszüntetését harsogják.

Természetesen a másik fél bevonásáig vagy legalább megkérdezésééig nem alacsonyodott le Bigalke, a Tagesspiegel vagy a Süddeutsche Zeitung. Elvégre logikus, hogy számukra jobban látható, mi is történt és történik Szentpétervárott, mint maguk a szerencsétlen, agymosott oroszok számára, akik elzártan a külvilágtól, és a putyini diktatúra vasfüggönye mögött nem juthatnak azokhoz az információkhoz, amelyekhez a felvilágosult és liberális német szerző könnyedén hozzáfér több ezer kilométerről és nyelvismeret nélkül. Talán titkon abban reménykednek, hogy úgysem olvassa senki a lapjaikat, de főleg oroszok nem, pedig csupán néhány percnyi keresés erejéig tartott volna kideríteniük, hogy a világ két legnagyobb hírfordító portálja pont orosz, tehát az átlagállampolgár számára sem jelent gondot instant híreket kapni a világsajtóból a maga anyanyelvén.