Orban_Viktor_Slomo_Siratofal_Jeruzsalem
Belföld // 2019.01.26

Lefagyasztott hazai antiszemitizmus

A liberálisabb körökben mérvadó külföldi médiafelületek és azt kiszolgáló egyes jelentősebb hazai médiumok visszatérő témája, hogy Magyarországon problémát okoz az antiszemitizmus. Legfrissebben az Európai Bizottság az egész EU-ra kiterjedő felméréséből vonhatnak le ilyen jellegű következtetéseket. Ebben a kutatásban a megkérdezettek fele nem tartja problémának az antiszemitizmust és annak megjelenési formáit Magyarországon. Ebben pedig súlyos lemaradásban van a magyar közvélemény mondjuk Németországhoz (66%), Franciaországhoz (72%) vagy Svédországhoz (81%) képest, ahol a megkérdezettek többsége problémaként jelölte meg azt. Természetesen azt sem szabad elfelejteni, hogy ott az új bevándorlók -de facto- illegális migránsok által hordozott kultúra igencsak ellenséges a zsidósággal. Természetesen ezt a hozzáállást nem is rejtik véka alá a nyugati országokban, ahol „ideiglenesen állomásoznak”. Ez egyrészt fakad a vallási ellentétből másrészt az európai zsidóság és a bevándorlók anyagi lehetőségeinek jelentős különbségéből is. 

 Magyarországon a 90-es években a médiában az MDF egyes politikusainak lejáratására előkerült már az „antiszemita kártya”, tehát a nemzeti jellegű gondolatvilágot képviselő politikai ellenfelek sajtóban való lejáratásának módszere. Az MDF 1990-es kormányra kerülése előtt már amerikai lapokban megkapta a magáét nemzeti érzelmű kommunikációjáért, népi irányultságáért. Ezek a külföldi sajtóban megrendelt és lehozott cikkek természetesen idézésre és átvételre kerültek az itthoni lapokban is a rendszerváltás után, így óhajtotta a liberális média a hazai közélet irányítóit befolyásolni. Amikor meg a jobboldali pártok ellenzékben voltak, akkor meg a különböző kisebb, társadalmi támogatással nem rendelkező, valóban szélsőjobboldali mozgalmakkal próbálták összemosni a mérsékelt és a radikális jobboldalt a liberális sajtó képviselői és mecénásaik. Természetesen a Fidesz gondoskodott hatalomra kerülése után (1998 és 2002 közt, majd 2010-től) ezeknek a csoportoknak a politikai horizontról való eltüntetéséről, hiszen károsak voltak számára.

 Az antiszemitizmus, a náci-kártya, az újfasizmus rémképe a nyugaton mértékadó liberális sajtóorgánumok által azokra sújt rá ostorként, akik elutasítják azt a fajta politikai elv és értékrendszert, ami egyfajta fedőszervezete annak a meg nem nevezhető érdekközösségi hálózatnak, melynek az itthon immáron túlságosan is jól ismert Soros György és kitartottjai csupán egy kis szeletét alkotják. Az antiszemitizmus vádja, ha kell képes kormányokat buktatni, ha önmagában nem, akkor bármikor kiegészíthető tetszésszerinti pejoratív és az úgynevezett „nemzetközi közösség” által bármikor elítélhető tartalmakkal, hogy a kellő hatást elérje. A forradalmakat is elő lehet állítani, minden a megrendelő kívánsága szerint működik. Minden csúnya szóval élve; menedzselés kérdése. A forradalom is csak egy termék, amit el tudnak adni.

Ennek az elkerülése érdekében is zárták rövidre a kormánypártok az antiszemitizmus kérdését. Ismerős a mondat Orbán Viktor szájából, hogy Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben. Holokauszttagadás törvényét pedig még az utolsó MSZP kormány szentesítette a 2010-es választások előtt pár hónappal. A közösség tagja elleni uszítás és erőszak, valamint ez utóbbi előkészülete is büntetendő. Azt lehet mondani, hogy papíron Magyarország minden szükséges eszközzel rendelkezik az antiszemitizmus elleni küzdelemhez. A kormány kiemelten támogatja a hazai zsidó közösségeket, azon belül is a Köves Slomó rabbi vezette EMIH-t. Ezek a cselekedetek megnyitották Izrael Állam kapuját is a magyar kormány előtt. Benjámín Netanjáhú számára Orbán Viktor belépőt jelent a V4-ek és ezáltal az Európai Unió politikai és gazdasági játékterébe, míg a magyar kormányfőnek izraeli kollégája Magyarország nemzetközi megítélésének elősegítésében tud segédkezni, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok irányában. Az ilyen jellegű segítségnyújtásnak volt jó példája, amikor a magyar anti-Soros plakátkampány antiszemita voltát cáfolta a magyarországi izraeli nagykövet, valamint az a tény, hogy a zsidó államban is politikai ellenintézkedéseket tett meg Netanjáhú a Soros-közeli NGO-k tevékenységei miatt.

Magyarország diplomáciai szinten képviseltette magát az Amerikai Egyesült Államok jeruzsálemi nagykövetségének átadásán, deklarálva Izrael melletti kiállását. Emellett 2018 nyarán, Orbán Viktor izraeli látogatása során nem látogatta meg a palesztin területeket, nem kereste palesztin vezetők társaságát sem, tehát a hagyományos kiegyensúlyozott, nemzetközileg inkább elfogadott politikai eljárásrendet nem követte, ezzel is üzenetet küldve vendéglátójának.

Azt mondhatjuk, hogy egy pragmatikus kapcsolat alakult ki Magyarország, Izrael és a hazánkban élő zsidó diaszpóra között. Kölcsönös a támogatás. Emellett lényegében antiszemita megnyilvánulások száma minimális, a "gyűlöletbűncselekmények" is csak leginkább az online-térben tetten érhetők. A közbeszédben nem kapnak helyet antiszemita tartalmak, valamint olyan pártok és egyéb nyilvánosságot kapó szélsőjobboldali mozgalmak sincsenek, melyek ezt meglovagolva próbálnának maguknak népszerűséget szerezni. Azok a radikális csoportok melyek Izrael-ellenes álláspontot képviselnek többnyire maguk is kormánypárti szavazók és megelégszenek azzal a ténnyel, hogy vannak értékelhető népjóléti, családtámogatási intézkedések, valamint az illegális migráció elleni fellépés jelenleg politikai prioritást élvez. Emellett a liberális média ereje csökkent, így nem képes megteremteni azt a teljes pályás kommunikációs letámadást, ami a 2000-es években jellemezte a hazai viszonyokat. Már nem tudnak szinte minden országos adóra kiterjedően egyenlőségjelet vonni az antiszemitizmus és a nemzeti érzés közé, tehát nem valósul meg a jobboldali szavazók folyamatos provokációja sem. Természetesen vannak még nyitott kérdések, így a Magyar Királyság 1944/45-ös részvételének kérdése a zsidóságot ért atrocitásokban. A magyar kormány álláspontja unorthodox történelmi megközelítést próbál meghonosítani, ami feloldani igyekszik az akkori magyar országvezetés felelősségének kérdését, hiszen 1944 március 19-én a Nagynémet Birodalom katonailag megszállta Magyarországot. Amennyiben ez a történelmi narratíva érvényesül, abban az esetben a magyarság kollektív „bűnös nép” jellegű szimbolikus bélyegje lemosásra kerülhetne. Ezzel bizonyos vallási fedéssel bíró érdekcsoportok zsarolási potenciálja jelentősen csökkenne.

Emellett a zsidóság életmódja szinte láthatatlan a többségi társadalom számára, elkerülik azt a fajta hivalkodást, ami a 2010-es kormányváltás előtt a liberális média erőltető magatartásával megvalósult. Párhuzamos és zárt társadalomként létezik a hazai zsidóság hagyományait őrző fele a más vallású magyarság mellett. A múlt lövészárkait, ha nem is temették be a politikailag egymásra mutogató felek, legalább ideiglenes fegyverszünet honol a harcmezőn a kormánypártok munkájának hatására.