A Huawei feltörekvéséről és amerikai büntetéséről
Kína // 2019.01.24

A Huawei feltörekvéséről és amerikai büntetéséről

Lassan mindnyájan úgy ismerjük a Huaweit, mint az egyik rég megszokott, megbízható elektronikai óriást, nem sokan akadnak Európában, akik ne hallottak volna a kínai cégről. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy nemrégiben előlépett világelsőnek telekommunikációs eszközök gyártásában, és 2018 utolsó piaci negyedévében átvette az első helyezést mobiltelefon-eladásokban is. A Samsung sokak számára talán váratlanul, de most lépett vissza másodiknak hosszú évek elsősége után, és az Apple-nek csak a szerényebb harmadik hely jut a dobogón. Az utolsó negyedévben az Apple-készülékek 46,8 millió egységben keltek el, míg a Huawei 52 millió okostelefont adott el, amit figyelemre méltóan úgy érték el, hogy közben effektíve ki vannak tiltva az Egyesült Államokból, és az Apple legdrágább készüléke másfélszer annyiba kerül, mint a Huawei-é. A Huawei már 2017-ben lekőrözte az Apple-t kutatásban és fejlesztésben, és globálisan a hatodik legnagyobb ilyen befektető, rekordot döntött az általa birtokolt szabadalmak számában is, ami 2015-re már 2 millió fölé dagadt.

A hazai olvasó számára talán meglepő, de a Huawei már öt éve jogi harcokat folytat az Egyesült Államokban a puszta jelenlétért a piacon. Az amerikai érvelés a Huawei ellen az, hogy lehallgathatóság szempontjából kifogásolható, magyarán a felhasználó számára láthatatlan funkciókkal vannak a készülékeik felszerelve, amelyeken keresztül a kínai kormány megfigyelheti a felhasználókat. A CIA hivatalos bejelentéseket tett, óva intve a Huawei-eszközök vásárlásától, illetve a Verizon és az AT&T (a két legnagyobb amerikai szolgáltató) is levette a választható eszközök listájáról, ezzel hathatósan aláásva a cégbe vetett nemzetközi bizalmat.

Meng Wanzhou, a Huawei-vezér lánya | Magyarország.ma

Meng Wanzhou, a Huawei-vezér lánya

Újabban azonban egy teljesen egyedi, mondhatni tényleges politikai támadássorozat áldozata lett a Huawei az Egyesült Államok által. Miután blokkolták a Huawei jelenlétét az amerikai piacon, december elsején amerikai elfogatási parancsra letartóztatták a gazdasági vezetőjüket Vancouverben. Nem mellesleg a hölgy Meng Wanzhou, a Huawei alapítójának a lánya, akit végül december 11-én 7,5 millió dolláros óvadék ellenében engedett el egy kanadai bíró az országból való deportálást helyezve kilátásba. Ez azért is érdekes, mert Meng Wanzhou több ingatlant is birtokol Kanadában, a hírek szerint ezekben több családtagja is lakik, és életvitelszerűen is ott élt.

Az eset természetesen nagy felháborodást keltett Kínában, és hivatalos úton szólították fel több ízben a kanadai kormányt a hölgy kiszabadításának ügyében. Lengyelországban is letartóztattak egy Huawei-vezetőt január 8-án, ezúttal azonban nem családtagot, hanem a lengyelországi kínai konzulátus volt attaséját, aki későbbi megszólalásaiban ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádakkal szemben, miszerint egy lengyel titkosszolgálati dolgozóval konspirált. Bár a lengyel fél nem nyilatkozott a nyomozás megkezdésének okáról, de az vélhetően amerikai sugallatra történt. A Huawei megelégedett egy nyilatkozattal, miszerint a cég elvárja a kollégáitól, hogy mindig betartsák az adott ország törvényeit, végül a szóban forgó lengyelországi alkalmazottjukat kirúgták. Az Egyesült Államok ezúton tisztázta Kína számára, hogy a szabad piac elve csak addig tart, amíg az amerikai cégek dominálnak és jelentős dollármilliárdokat tesznek az állami kasszába, de ennek a fordítottját aligha hagyják megtörténni.