Yaakov Kedmi 1947-ben született, Moszkvában, izraeli államférfi, diplomata, egy könyv szerzője és a Nativ titkosszolgálat vezetője 1992-től 1997-ig.
Oroszország // 2019.01.24

Az izraeli ex-titkosszolga értékelése a jelenlegi amerikai–orosz elhidegülésről

Yaakov Kedmi 1947-ben született, Moszkvában. Izraeli államférfi, diplomata, egy könyv szerzője és a Nativ titkosszolgálat vezetője 1992-től 1997-ig. 1969-ben emigrált Izraelbe, egy páncéloshadosztályban szolgált Ehud Barak későbbi elnökkel az úgynevezett „Jom Kippur”-háborúban, az izraeli külügy orosz ügyosztályának vezetője volt, illetve az izraeli titkosszolgálat tanácsának résztvevője Netanyahu kormányzása alatt. Több vezető politikus személyes ismeretsége révén kiemelt betekintési lehetősége volt és van az izraeli politikába. Személyesen ismeri Putyint a kilencvenes évek óta, rendszeresen részt vesz szülőhazája geopolitikai vitaműsoraiban. Január elején ismét megcsillogtatta tudását a jelenlegi orosz–amerikai viszony elhidegülésének témakörében, következik egy részlete az általa mondottaknak.

„Szeretném felhívni a figyelmet arra, amit a norvég hadügyminiszter mondott, aki általában megismétli azt, amit a szájába rágnak: 'Oroszország előreláthatatlan politikát folytat.' Milyen következtetést lehet ebből levonni? Azt, hogy amit Oroszország tesz, az ezen úriemberek számára előreláthatatlan. Ők nem értik Oroszországot, nem tudják előrevetíteni azt, ami történhet, nem megfelelően értékelik a körülményeket, ezért mindig úgy sikerül, hogy Oroszország nem úgy cselekszik, ahogy ők azt elképzelték, vagy ahogy szerették volna. Az analitikában elsősorban megfelelőképp kell látni a tényeket, a reális tényeket, ők pedig nem a reális tényeket elemzik. Mindig arra alapozzák a meglátásaikat, amit maguknak kitaláltak, és ha végignézzük az úgynevezett analitikusaik és politikusaik beszámolóit, ők tényként állítják be a kezdeti hazugságaikat. Így kezdődött Grúzia, Ukrajna, Krím, a Baltikum. Mindegyik egy hazug ténnyel kezd, amit ők maguk találtak ki. Erre alapoznak mindent, és gondok akadnak a logikájukkal is, mert egyszerűen nem értik Oroszország érdekeit, taktikáját, stratégiáját, és ezért a következtetéseik sosem fognak beteljesülni. Ha megnézzük az elmúlt év nyugati kezdeményezéseit – többségükben eleve kalandozások voltak –, egyik sem végződött sikerrel, mindegyik csak a rosszabbodás irányába mutat. Észak-Koreával például az ellentétes irányba haladnak, miközben meg kellene egyezniük. Amikor Trump azt mondja, hogy fel szeretné ajánlani a találkozót, hol akarja megtartani a találkozót? Vietnamban. Ez nagyon szimbolikus, hogy az amerikaiak Vietnamban akarnak beszélni a koreaiakkal a jövőről, mely országnak megvan a maga történelme az amerikai politikát és sikereit illetően.

Trumppal kapcsolatban szeretném kiemelni, hogy továbbra is azt mondja, amit már régebben is mondott: 'Én reménykedem és hiszek benne, hogy az Egyesült Államok képes lesz megteremteni a normális viszonyt Oroszországgal'. Ez nem Trump valamilyen személyes fantáziája, ez a választópolgárai jelentős részének a szemében a természetes igényeik megnyilvánulása, úgy az üzleti, ahogy a politikai életben is. De egyelőre szerfelett erős krízisben vannak.

Az, ami az Egyesült Államokban történik, na az az előreláthatatlan.

Senki sem számított arra, hogy az amerikai állami apparátus ilyen gyengének és instabilnak bizonyul, sosem volt még olyan Amerika történetében, hogy a kormány ilyen szinten bénult legyen. Tehát gyakorlatilag az Egyesült Államok jelenleg nincs abban az állapotban, hogy a gazdaságot és a bel-, illetve külpolitikát kezelje. Minden blokkolva van a belső konfliktustól, ami minden nappal csak erősödik. Senki sem tudja, hogyan fog ez végződni, mert ezek a belső instabil erők, amelyek még a saját maguk számára is érthetetlen törvények alapján cselekszenek, maguk sem tudják, mit fognak csinálni.

Yaakov Kedmi a Rossiya 1 csatornán

Európában pedig az történik, hogy akik aláírják a szerződéseket, holnap már nem lesznek hatalmon. Az egységes Európa meg dől romba, már rég nem egységes. Egyre jobban felmerül az igény arra, hogy az országok a maguk problémái felől maguk döntsenek, és ezt próbálják elérni. Ez az egyezség szerintem csak egy jelentést hordoz magában: Európában Franciaország és Németország úgy döntött, hogy csak kétoldali egyezségek útján oldják meg a konfliktusaikat. Ez az egyezség nem Európáról szól, hanem Franciaországról és Németországról. Mi már nem Európa konfliktusait oldjuk meg, hanem a sajátjainkat, és minél kevésbé szólnak bele Amerikából, illetve abból az abúzusból aminek Kelet-Európa minősül, annál könnyebben juthatunk dűlőre.

És ez a folyamat csak folytatódik, az analitikusok meg a politikusok csak a maguk értetlenségéből beszélnek, ez mind csak a régi lendület. Ők még abban a világban élnek, ami már véget ért. És ezek a választások, amelyek Ukrajnában lesznek, még mindig abban a megközelítésben élnek, amely véget ért a múlt században, és ma már nem aktuális, de ők még nem tudnak róla.”