Pawel Adamowicz csupán 53 évet élt
EU // 2019.01.23

Tízezrek szeme láttára, élő adásban ölték meg Gdansk oroszbarát polgármesterét

Pawel Adamowicz 1998 óta volt a nagy múltú északi kikötőváros polgármestere, életét tragikus körülmények közt vesztette el január 13-án, vasárnap, miközben jótékonysági estet tartottak a városban. Váratlanul egy 27 éves helyi lakos pattant fel a színpadra, és késsel tört Adamowicz életére. A mentősök kénytelenek voltak újraélesztést végezni a polgármesteren a kórházba szállítás előtt, majd néhány órával később Adamowicz elhunyt.

A támadó 14,5 centiméteres pengéjű késével több életveszélyes sebet ejtett áldozatán, ám a három szúrás közül az egyik egyenesen a szívébe hatolt, ezért az orvosok az életéért folytatott több órás küzdelem ellenére sem tudták megmenteni. A tettes indoklása a legnagyobb jóindulattal is homályos, hiszen azt állította még a színpadon való elfogása előtt, hogy „így végzi majd mindegyik”. Egyes információk szerint nemrégiben szabadult ötéves börtönbüntetéséből, amit sorozatos bankrablásokért kapott, és ezért a város vezetését hibáztatta. Adamowicz így semmiképp sem irigylésre méltóan beállhatott azon kormányemberek sorába, akikkel egy, a társadalom perifériájára szorult, vélhetően elmebajos magányos farkas végzett, mindenféle támogatás nélkül. A gyilkos állítólag ellopott egy sajtós bilétát, így tudott a színfalak mögé jutni, ám akkor sem világos, hogyan tudott egy méretes kést bevinni magával, hiszen a sajtó kirendelt képviselőit is átkutatták több ízben.

De vajon egy valóban elmebajos ember ki tud ilyet tervelni, és véghez is tudja vinni, anélkül, hogy felhívná magára a figyelmet?

Pawel Adamowicz néhány perccel a támadás előtt

Érdemes megvizsgálni a néhai polgármester politikai pályafutását, hiszen a nyugati és hazai sajtó attól hangos, hogy milyen liberális nézetei voltak, és hogy többször vonult szolidaritásból a melegfesztiválokon. Azt azonban meg sem említik, hogy a forrongó lengyel politikai katlanban Adamowicz azon kevesek közé tartozott, akik nyíltan oroszpártiak voltak, tehát egy alig néhány fős táborba tartozott, akik szembementek a lengyel kormány általános politikai beállítottságával, hiszen Varsó aligha hagyna ki esélyt arra, hogy Moszkva orra alá borsot törjön.

Adamowicz büszke volt arra, hogy amikor honfitársai kényszerűségből tanultak oroszul, ő kifejezetten élvezte, sőt, ötösre végzett belőle. Több mint két évtizede az ő kezdeményezésére kezdték el szervezni az azóta már hagyománnyá vált megemlékezést a szovjet katonák sírja előtt Gdanskban, a város felszabadításának évfordulóján. A polgármester tiltakozott a leghangosabban akkor is, amikor a kormánya eltörölte a szabad mozgást Oroszország Kalinyingrádjába a környező települések lakói számára. Politikai nézetei tehát aligha voltak felkapottnak mondhatóak a jelenkori lengyel társadalomban, városában mégis töretlen népszerűségnek örvendett két évtizede, amiről tanúskodik az is, hogy tavaly novemberben – tehát alig néhány hónapja - választották újra a posztjára. Lengyelországban több városban spontán megemlékezések voltak hétfő este, és a halottat is több ezren kísérték végső nyughelyére. Pawel Adamowicz csupán 53 éves volt, két gyermeket és feleségét hagyta hátra köztünk.