Sargamellenyesek_francia_Macron
Külföld // 2019.01.13

84 ezer sárgamellényes tüntetett Macron és a rendszer ellen

A 9. felvonáson (ahogy a tiltakozók számolják a tüntetéseik számát) a demonstrációk előző heti 50 ezres létszámát majdnem megduplázva vettek részt a sárgamellényes tüntetők. Két hónapja tartanak már a Macron-ellenes megmozdulások szerte Franciaországban. A mai napon 244 személyt vettek őrizetbe a francia rendőrök, és 200 főt pedig letartóztattak.

Párizs és Bourges voltak a tüntetések központjai, a fővárosban 8000 sárgamellényes, míg a vidéki nagyvárosban 6300 tiltakozó jelent meg a hatóságok szerint.

Párizsban a Diadalív és a Champs-Elysees környékén csapott össze a rendőrséggel a tüntetők serege, akik ellen könnygázgránátokat vetettek be. 156 személyt őrizetbe is vett a rendőrség és ebből 74 főt letartóztatott. Bourges-ben 6300 fő demonstrált a tüntetésre engedélyezett közterületen, majd párszáz fő a városközpontba vonult és a délután közepén ott is összecsapások törtek ki.

Szimbolikus utcaátnevezés Bordeaux-ban. 

Bordeaux-ban 6000 tüntető jelent meg és szintén összecsapott a kirendelt rendőri erőkkel. Itt a múlt héten a párizsi rendőrökkel ökölharcot vívott „sárgamellényes nemzeti hős” Christophe Dettinger tiszteletére szimbolikusan átneveztek egy utcát Rue Dettinger-re.

Christophe Dettinger, az egykori ökölvívó a sárgamellényes tüntetések egyik "hőse lett" múlt heti tettével.

400 főnyi sárgamellényes pedig a La Manche csatorna partján, Calais-hez közel lévő Le Touquet községben gyülekezett ott, ahol Emmanuel Macron magánvillája található. Ide is komoly erőkkel vonult fel a rendőrség, lezárták az utcát is, ahol az elnök ingatlanja található, annak ellenére, hogy maga az elnök és kedves felesége nem tartózkodott ott.

Macron ingatlanja, a tengerparti Le Touqouet településen

Nimes-ben pedig az világhíres római amfiteátrum előtti téren csapott össze a körülbelül ezer főt kitevő tüntető tömeg a rendőrséggel, hasonló jelenetek zajlottak le Montpellierben is, ahol a „nők sárgamellénye” elnevezésű felvonulás váltott át nyílt konfrontációba. Nantes-ben 2600 fő tüntetett, akik közül 15 főt tartóztatott le a rendőrség tiltott fegyverviselés, károkozás és hivatalos személy elleni erőszak gyanújával. Itt néhány anarchista csoport üzletek kirakataiban, valamint egy bankban tett kárt. Toulouse-ban 5000-ren tüntettek, 1500-an Grenoble-ben, 2000-ren Saint-Etienne-ben, 1000-ren Brest-ben, 2500-an Caen-ben és 2000-ren Le Mans-ban. Ezeken a vidéki helyszíneken szintén összecsapásokra került sor.

A tüntetések hevessége és kitartása gyakorlatilag Macron politikájának kudarcát és bukását vetítik előre. A francia középosztály, a francia vidék és a nagyvárosi agglomerációk népe nem kér többé a rendszerből és annak bábjaiból, amelyik az Ő adójukból finanszírozná az egyre növekvő állami kiadásokat, amiknek pozitív látszata nincs, maximum a növekvő korrupció. Helyi forrásaink szerint a tüntetők és az őket támogató francia emberek dühösek a bevándorlás okozta krízisre, hogy saját nagyvárosaik a bűnözés melegágyai lettek és egyre jobban hasonlítanak afrikai településekre, mint 30-40 évvel ezelőtti önmagukra. Elegük van a tüntetőknek a kényszerített „szexuális toleranciából”, ami a hagyományos családmodell ellen lép fel az iskoláktól a munkahelyekig. Elege van a francia embereknek a szegénységből, az adósrabszolgaságból, a mindent átszövő drágaságból. Ezen kívül a globalizáció veszteseinek tekintik magukat, elutasítják az erősödő EU-integrációt és azt, hogy Brüsszelből diktáljanak Franciaországnak. Elegük van a politikusokból, akik oldaltól függetlenül ugyanazoknak az érdekcsoportoknak az igényeit szolgálják ki. Tehát a sárgamellényesek célja nem a rendszer megjavítása, hanem annak lefejezése, a következményekre való tekintet nélkül.