Sarkozy kitoloncoltatja a cigányokat
- Dátum: 2010. július 29. csütörtök, 13:04
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök megerősítette, hogy felszámolják a főleg cigányok lakta illegális táborokat az országban. A kormány álláspontja szerint ezek a táborok az illegális kereskedelem, a gyermekprostitúció, a koldulás és a bűnözés melegágyai. Azokat, akik vétettek a közrend ellen, „gyakorlatilag azonnali hatállyal” visszatoloncolják Bulgáriába és Romániába.
Az úgynevezett nomád népesség mintegy 400 ezres tömeget jelent. Ez a főleg cigányokból álló népesség 95 százalékban francia állampolgárságú. A cigányok kisebbségként is léteznek Franciaországban. A közép-kelet-európai származású cigányokat rendszeresen és nagy számban toloncolják haza az utóbbi időszakban: 2009-ben 10 ezer cigányt utasítottak ki az országból, közülük 8 ezret Romániába küldtek vissza.
A köztársaság törvényei minden, az ország területén élő személyre vonatkoznak, beleértve a nomád népességet is – jelentette ki Nicolas Sarkozy. Úgy tűnik, a francia köztársasági elnököt a korábbi zavargások sem ingatták meg elhatározásában, hogy felszámolja a cigánytáborok körül kialakult áldatlan állapotokat. (A romák tartós letelepedését – Magyarországgal és más közép-kelet-európai államokkal szemben – Franciaországban és több más nyugati államban sem a kisebb, sem a népesebb településeken nem tolerálták, másrészt a roma, vagy úgynevezett „nomád” népesség maga is inkább a vándorló életmód híve, így „utazó emberekként” is emlegetik őket. Ha hosszabb ideig maradnak egy település közelében, az rendszerint komoly feszültség forrása: egy franciaországi község polgármestere például nemrég saját kezűleg gyújtotta fel a határban letelepedett cigányok táborát, amikor azok éppen távol voltak az ideiglenes teleptől – a szerk.)
Július 17-én és 18-án Saint-Aignanban törtek ki zavargások azt követően, hogy a rendőrség lelőtt egy menekülő cigány bűnözőt, aki kirabolt egy kaszinót. A lázongó tömeg többek között megostromolta a helyi csendőrség épületét.
A köztársasági elnöki hivatal, az Élysée-palota most aláhúzta közleményében, hogy a nomádokra azok a jogok, ám éppúgy azok a kötelességek is vonatkoznak, mint minden francia állampolgárra. A legfőbb végrehajtói hatalmat képviselő Élysée kiemelte eltökéltségét, hogy „minden szükséges intézkedést megtesznek a felelőtlen cselekedetek ellen”, és szigorú ellenlépéseket helyeztek kilátásba.
A rendőrség és a csendőrség tehát lerombolja és felszámolja az illegális táborok többségét. Október végéig 300 cigánytábor szűnik meg az országban, ebből 200-ban kelet-közép-európai cigányok laknak. A kormány álláspontja szerint ezek a táborok az illegális kereskedelem, a gyermekprostitúció, a koldulás és a bűnözés melegágyai. Azokat a cigányokat, akik vétenek a közrend ellen, „gyakorlatilag azonnali hatállyal” Romániába és Bulgáriába toloncolják vissza – jelentette be Brice Hortefeux belügyminiszter.
Cigány érdekvédő szervezetek „hadüzenetként” értelmezték Sarkozy szerdai bejelentését, szerintük a gyűlölet motiválta ezeket az intézkedéseket. Kezdeményezték, hogy az elnöki hivatal kezdjen tárgyalásokat képviselőikkel. A baloldal is támadásba lendült: Benoit Hamon, a PS, a Szocialista Párt szóvivője kifejtette, hogy a cigányok között éppúgy vannak bűnözők, mint például a jobb módú Neuilly-sur-Seine lakosai között.
Sarkozyre nem volt különösebb hatással az ellenzék támadása; mint a konzervatív Le Figaro kiemeli, az elnök nem hajlik meg a baloldal előtt, és véghez viszi elhatározását: rendet teremt az országban.
MNO