Jegyzet: EGY KOMMUNISTA PESTEN ÉS BUDÁN
- Dátum: 2010. július 25. vasárnap, 16:40
„A magánlevelem másolatát elküldtem Gubcsi Lajosnak is”
A hazafi előéletét talán csak Orbán Viktor és Hende Csaba nem ismeri 
Egyike azon keveseknek, akik dr. Hende Csaba magyarázkodását követően igyekeztek védelmükbe venni Gubcsi Lajost és a Fidesz MPSZ vezetőinek azt az érthetetlen döntését, hogy az MSZMP KB még élő tagjai között találtak rá a megfelelő szakemberre, írt szerkesztőségünknek Nyugat-Magyarország térségéből…
„Nem ismerem Önöket, talán ezért is furcsállom kissé cikkeik hangnemét – kezdte levelét honfitársunk. – Önöket talán félretájékoztatták, azért jelentetnek meg ilyen írásokat a Magyar Ifjúság egykori főszerkesztőjéről. Tulajdonképpen mit kifogásolnak a kinevezésén?
Gubcsi Lajost személyesen nem ismerem, de munkássága egy részét igen. Úgy láttam, és úgy látom, hogy amit Gubcsi a nyolcvanas években a Magyar Ifjúság című lapban és újabban az általa működtetett Magyar Művészetért Alapítvány révén tett, az a magyar nemzet javát szolgálta. – Nemrég olvastam az önéletrajzi könyvét, az is meggyőzött róla, hogy hazafiról van szó… Ezért írtam egy magánlevelet a Gubcsit pellengérre állító Csermely Péter újságírónak, amiben arról van szó, hogy nem az a lényeg, hogy ki minek volt a tagja, hanem az, hogy a nemzetéhez miként viszonyul.
Ezt a magánlevelemet másolatban elküldtem Gubcsi Lajosnak is, aki azt, sajnos, közzé tette a Magyar Művészetért Alapítvány honlapján – innen ismerhetik a mocskolódók… Azzal meg mi a baj, hogy Bakay Kornél régészprofesszor könyvéhez anyagi támogatókat kerestem?”
A levél tartalma – biztonsággal állíthatom – egy kicsit korrajz. Csepp a tengerből. Egy olyan honfitársunk írta (nevét kívánságára mellőzzük), aki nyilvánvaló tapasztalansága, naivsága ellenére fiatalokat tanít, akire irodalmi-politikai szerkesztőségek, kiadóhivatalok vezetését bízták.
Sorai azt tartalmazzák, hogy ismereteit a június-július hónapokra médiasztárrá lett egykori kommunista főtisztről, annak az idén Egy kun Pesten és Budán címmel megjelent önéletrajzi regényére – ti. a „közhasznú” alapítványa pénzéből kiadott önigazoló írásműre – alapozta, a szerző önmagáról írott, szubjektív és elfogult vallomása győzte meg arról, hogy az MSZMP KB osztályvezető-helyettese hazafi volt.
A rákoskeresztúri temető végében eltemetett áldozatok már nem írhatják meg önéletrajzukat. Az 1990 előtt bebörtönzöttek, a Gubcsi Lajos világa ellen harcolók többségének sem adatott meg a lehetőség a tanulásra, arra sem, hogy ők is könyv formájában tegyék közzé szenvedéseik történetét. – A levélíró ugyan eltűnődhetett volna azon, hogy a „kun”, hazafi létére, miként lett főtiszt az MSZMP Központi Bizottságában Pesten és milyen körülmények között élt Budán, a Rózsadombon. Továbbá, ha hazafi volt (és a levélíró napjainkban is annak tartja), akkor a Gyűjtő egykori foglyait, a kivégzetteket talán nem illő ugyanazzal a jelzővel illetni… de levelezőnk ezeket az összefüggéseket már nem tárgyalta, nem is említette, mintha az MSZMP KB tagjainak ehhez semmi köze sem lett volna.
„A Gubcsit pellengérre állító Csermely Péter” tehát – hozzám hasonlóan – meglehetősen szűklátókörű, olyan zsurnaliszta, aki igenis, fontosnak, lényegesnek tartja, hogy ki minek volt a tagja, a barikád melyik oldalán állt… minthogy a börtönőr és rab, kivégzendő és hóhér viszonylata sem közömbös.
Az említett Bakay Kornél professzor – aki a levélíró sorai szerint dr. Gubcsi Lajoshoz hasonlóan hazafinak minősíthető, hiszen készülő könyvéhez igyekezett anyagi támogatókat keresni – ha helytállóak az információim, egészen Szálasi Ferencig jutott el… És ha már levelében megkérdezte, megírom: ha más nem is, de az a nemzetiszocialista propaganda, amit a közelmúltban végzett a professzor úr (emlékezzünk csak a kőszegi „Szálasi-bunker” ürügyén megcsodált tevékenységére), hát az sem tetszik… Sok-sokmillió honfitársunknak sem. A maga módján a zöld kommunisták – a hungaristák – is hazafinak minősítették magukat, háttérben a gettókkal. Sztálin és Hitler katonái sem kevésbé voltak hazafiak.
A „Gubcsi Lajost személyesen nem ismerem”, „Önöket talán félretájékoztatták” mondatrészekből arra lehet következtetni: a levélíró fel sem tételezi a „mocskolódókról”, a más véleményen lévő újságírókról, hogy bármelyiküknek jóval több ismeretanyaga lehet a HM 
Zrínyi Kommunikációs Kht. újonnan kinevezett igazgatójáról, mint neki ott a nyugat-magyarországi községben. – Így és ezért elevenítem fel azt a történetet, amely a védelmezett hazafiról szól, arról a politikusról, akit a Párt küldött el Kínába a nyolcvanas években, majd ennek az utazásnak a publikus részéből írta meg a „Rés a Nagyfalon” című utikönyvét. A publikus részét, mert néhány olyan történetet, amely akkor (talán még ma is) titoknak minősült – mint például látogatása a kínai politikai elítéltek fegyházában – a finomlelkű fotoművész kollegám, Stalter Gyuri mesélte el, akinek néhány felvétel miatt volt szükséges a főszerkesztőjével tartani. A levél tartalma – biztonsággal állíthatom – egy kicsit korrajz. Csepp a tengerből. Egy olyan honfitársunk írta (nevét kívánságára mellőzzük), aki nyilvánvaló tapasztalansága, naivsága ellenére fiatalokat tanít, akire irodalmi-politikai szerkesztőségek, kiadóhivatalok vezetését bízták.
Sorai azt tartalmazzák, hogy ismereteit a június-július hónapokra médiasztárrá lett egykori kommunista főtisztről, annak az idén Egy kun Pesten és Budán címmel megjelent önéletrajzi regényére – ti. a „közhasznú” alapítványa pénzéből kiadott önigazoló írásműre – alapozta, a szerző önmagáról írott, szubjektív és elfogult vallomása győzte meg arról, hogy az MSZMP KB osztályvezető-helyettese hazafi volt.
A rákoskeresztúri temető végében eltemetett áldozatok már nem írhatják meg önéletrajzukat. Az 1990 előtt bebörtönzöttek, a Gubcsi Lajos világa ellen harcolók többségének sem adatott meg a lehetőség a tanulásra, arra sem, hogy ők is könyv formájában tegyék közzé szenvedéseik történetét. – A levélíró ugyan eltűnődhetett volna azon, hogy a „kun”, hazafi létére, miként lett főtiszt az MSZMP Központi Bizottságában Pesten és milyen körülmények között élt Budán, a Rózsadombon. Továbbá, ha hazafi volt (és a levélíró napjainkban is annak tartja), akkor a Gyűjtő egykori foglyait, a kivégzetteket talán nem illő ugyanazzal a jelzővel illetni… de levelezőnk ezeket az összefüggéseket már nem tárgyalta, nem is említette, mintha az MSZMP KB tagjainak ehhez semmi köze sem lett volna. „A Gubcsit pellengérre állító Csermely Péter” tehát – hozzám hasonlóan – meglehetősen szűklátókörű, olyan zsurnaliszta, aki igenis, fontosnak, lényegesnek tartja, hogy ki minek volt a tagja, a barikád melyik oldalán állt… minthogy a börtönőr és rab, kivégzendő és hóhér viszonylata sem közömbös.
Az említett Bakay Kornél professzor – aki a levélíró sorai szerint dr. Gubcsi Lajoshoz hasonlóan hazafinak minősíthető, hiszen készülő könyvéhez igyekezett anyagi támogatókat keresni – ha helytállóak az információim, egészen Szálasi Ferencig jutott el… És ha már levelében megkérdezte, megírom: ha más nem is, de az a nemzetiszocialista propaganda, amit a közelmúltban végzett a professzor úr (emlékezzünk csak a kőszegi „Szálasi-bunker” ürügyén megcsodált tevékenységére), hát az sem tetszik… Sok-sokmillió honfitársunknak sem. A maga módján a zöld kommunisták – a hungaristák – is hazafinak minősítették magukat, háttérben a gettókkal. Sztálin és Hitler katonái sem kevésbé voltak hazafiak.
A „Gubcsi Lajost személyesen nem ismerem”, „Önöket talán félretájékoztatták” mondatrészekből arra lehet következtetni: a levélíró fel sem tételezi a „mocskolódókról”, a más véleményen lévő újságírókról, hogy bármelyiküknek jóval több ismeretanyaga lehet a HM Zrínyi Kommunikációs Kht. újonnan kinevezett igazgatójáról, mint neki ott a nyugat-magyarországi községben. – Így és ezért elevenítem fel azt a történetet, amely a védelmezett hazafiról szól, arról a politikusról, akit a Párt küldött el Kínába a nyolcvanas években, majd ennek az utazásnak a publikus részéből írta meg a „Rés a Nagyfalon” című utikönyvét. A publikus részét, mert néhány olyan történetet, amely akkor (talán még ma is) titoknak minősült – mint például látogatása a kínai politikai elítéltek fegyházában – a finomlelkű fotoművész kollegám, Stalter Gyuri mesélte el, akinek néhány felvétel miatt volt szükséges a főszerkesztőjével tartani.
„Tényleg, csak 4-5 felvétel miatt kellett vele menni… Egyébként én csak lógtam-unatkoztam, alig vártam, hogy továbbutazzunk. Az igazibb, színesebb élet valamint jónéhány pikáns kaland inkább Hongkongban várt bennünket. A Lajos már jóelőre tájékozódott a nyugati társaságok szextúra hírdetéseiből és elhatározta, hogy amint lehet, látogatást tesz az egyik olcsóbbnak tűnő nyilvános házban. Azzal tisztában volt, hogy ilyen helyen a lányok forintért semmit se produkálnak, de hála a Pártnak, egy kevés valutát engedélyeztek a hosszú útra és néhány dollárt magam is adtam neki. Így felszerelkezve indult el a Főnök megtekinteni a kistigrisek cicáit az éjszakában, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy esetleg…
br> Hajnalig…, majd reggelig vártam a szállodában rá, mire a koradélelőttnek számító órában végre betoppant Lajosunk. Zavaros, kusza bevezetője után – zilált ruházatát és sebeit rendbehozva – mesélte el, hogy baj van… Bement egy ’olyan’ házba, ahol a lányok hajnal kettőig itatták, majd amikor kiment a mosdóba, már eléggé részegen, valaki leütötte… az összes pénzét, elvették. Még jó, hogy nem adtam oda minden pénzemet a Lajosnak…, így két nap elteltével azért haza tudtunk jönni.”
A többit már magam is láttam. Két napig diktálta titkárnőinek a rövid utikönyv szövegét, miközben egy pillanatra sem tette le kezéből a sörösüveget. Magát a könyet – tekintsék meg az antikvár példány impresszumát! – a Dabasi Nyomda készítette, a számlát dr. Gubcsi Lajos a „Maradj Köztünk! Alapítvány” pénzéből fizette ki. Az akkori értéken nem kis összegnek számító 230. 000.- forinttal rövidítve meg azt az alapítványt, melyből később a Magyar Művészetért pénzalapját képezte, társával, Pálfy G. Istvánnal.
Szemenyei-Kiss Tamás
Magyarország Ma
Kapcsolídó cikkek
1./ GUBCSI-DOSSZIÉ (Archívum, július - 2010. 07. 05)
2./ MIKOR LESZ KÁDÁR JÁNOS ÚJRATEMETÉSE (Archívum, július - 2010. 07. 02)
3. A KARRIERISTA (archívum julius 14)
