magyarorszag.ma

EGY KOMMUNISTA PESTEN ÉS BUDÁN
„A magánlevelem másolatát elküldtem Gubcsi Lajosnak is”
A hazafi előéletét talán csak Orbán Viktor és Hende Csaba nem ismeri
Egyike azon keveseknek, akik dr. Hende Csaba magyarázkodását követően igyekeztek védelmükbe venni Gubcsi Lajost és a Fidesz MPSZ vezetőinek azt az érthetetlen döntését, hogy az MSZMP KB még élő tagjai között találtak rá a megfelelő szakemberre, írt szerkesztőségünknek Nyugat-Magyarország térségéből…
„Nem ismerem Önöket, talán ezért is furcsállom kissé cikkeik hangnemét – kezdte levelét honfitársunk. – Önöket talán félretájékoztatták, azért jelentetnek meg ilyen írásokat a Magyar Ifjúság egykori főszerkesztőjéről. Tulajdonképpen mit kifogásolnak a kinevezésén? Gubcsi Lajost személyesen nem ismerem, de munkássága egy részét igen. Úgy láttam, és úgy látom, hogy amit Gubcsi a nyolcvanas években a Magyar Ifjúság című lapban és újabban az általa működtetett Magyar Művészetért Alapítvány révén tett, az a magyar nemzet javát szolgálta. – Nemrég olvastam az önéletrajzi könyvét, az is meggyőzött róla, hogy hazafiról van szó… Ezért írtam egy magánlevelet a Gubcsit pellengérre állító Csermely Péter újságírónak, amiben arról van szó, hogy nem az a lényeg, hogy ki minek volt a tagja, hanem az, hogy a nemzetéhez miként viszonyul. Ezt a magánlevelemet másolatban elküldtem Gubcsi Lajosnak is, aki azt, sajnos, közzé tette a Magyar Művészetért Alapítvány honlapján – innen ismerhetik a mocskolódók… Azzal meg mi a baj, hogy Bakay Kornél régészprofesszor könyvéhez anyagi támogatókat kerestem?”
Tovább...
Évi 400 milliárdos kárt okoz a korrupció
Az elmúlt időszakban több közbeszerzési eljárásban is szabálytalanságokat találtak, ez a terület sem mentes a korrupciótól. Szakértők azt mondják, évente 400 milliárd forint a veszteség.
Az elektronikus eljárás és a közbeszerzési moratórium az érintettek, a szabálytalanságok miatt kiszabott több milliós bírságok pedig a közvélemény idegei borzolták. Ötmillióra büntették a BKV-t, mert a cég megsértette a közbeszerzési törvényt, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt-t hétmillióra büntették a fürdő beléptetési rendszerének kiépítésére kiírt, milliárdos pályázat körüli visszaélések miatt
Felfüggeszti párttagságát a szocialista polgármester
Felfüggeszti párttagságát és függetlenként indul az október 3-ai önkormányzati választáson Hajdu László a XV. kerület eddigi szocialista polgármestere.
Hajdu László döntését csütörtökön az MTI-nek azzal indokolta, hogy pártszervezetében megbomlott az egység, ellenséges környezet veszi körül, a döntésekben nem vehet részt és saját párttársai hazugságokat terjesztenek róla.
Az arab világ tanulhatna Törökországtól
Abdul Rahman Al-Rashed, az Al-Arabija televízió vezérigazgatója a Törökországgal kapcsolatos érzelmi változásokról ír. A múlt évben maga tapasztalta, hogy a Közel-Kelet országokból turistákkal zsúfolásig tömött gépek repültek Isztambulba, mert mindenki a Noor című török szappanopera életstílusát és szabados világát próbálta ott felfedezni és utánozni. Az imámok és mullahok viszont kiátkozták a Noort és annak csodálóit. Ma azonban a Törökországba induló gépek épp azokkal az imámokkal vannak tele, akik oly gyűlöletesnek tartották még tegnap a szabados szappanoperát.
Menesztették Pintér Istvánt
Menesztette Pintér Istvánt, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezetőjét Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára csütörtökön.
A politikus az árvíz sújtotta Felsőzsolca határában az MTI-nek elmondta: a felügyelőség új megbízott vezetőjétől, Kopácsi Évától, aki a szervezetnél dolgozott eddig is, azt várja, hogy árvízi területre ne adjanak ki engedélyt építkezésre, mint korábban.
Sarkozy kitoloncoltatja a cigányokat
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök megerősítette, hogy felszámolják a főleg cigányok lakta illegális táborokat az országban. A kormány álláspontja szerint ezek a táborok az illegális kereskedelem, a gyermekprostitúció, a koldulás és a bűnözés melegágyai. Azokat, akik vétettek a közrend ellen, „gyakorlatilag azonnali hatállyal” visszatoloncolják Bulgáriába és Romániába.
Az úgynevezett nomád népesség mintegy 400 ezres tömeget jelent. Ez a főleg cigányokból álló népesség 95 százalékban francia állampolgárságú. A cigányok kisebbségként is léteznek Franciaországban. A közép-kelet-európai származású cigányokat rendszeresen és nagy számban toloncolják haza az utóbbi időszakban: 2009-ben 10 ezer cigányt utasítottak ki az országból, közülük 8 ezret Romániába küldtek vissza.
Ceausescu kihantolása
Tényleg a romániai forradalom névtelen névtelen áldozatai nyugszanak Nicolae Ceausescu és felesége síremléke alatt? Igaz lehet, hogy az egykori diktátor feleségét nem is ölték meg, hanem csak 1998-ban halt meg, és addig a Securitate embereit irányította? A Ceausescu-házaspár kivégzésének és eltemetésének tisztázatlan körülményei számos spekulációhoz vezettek az elmúlt húsz évben, ezeknek vethet most véget az, hogy hosszú jogi huzavona után kihantolták a holttesteket, és DNS-vizsgálatokat végeznek rajtuk.
Magyarország semmit nem tesz a korrupció ellen
A Transparency International (TI) nevű korrupcióellenes szervezet szerint Magyarország -egyáltalán nem - tesz azért, hogy a magyar befektetőket visszatartsa a külföldi hivatalos személyek megvesztegetésétől, illetve azért, hogy a külföldi befektetőket eltántorítsa a korrupciótól.
Magyarország gyenge minősítést kapott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megvesztegetés elleni egyezményének végrehajtását vizsgáló jelentés készítőitől - olvasható a Transparency International közleményében, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.
Az LMP aggodik az alkotmányosságért
Az LMP frakcióvezetője nyílt levélben kéri Schmitt Pál házelnököt, hogy minél előbb írja alá a parlament rendkívüli ülésszakának utolsó napján elfogadott törvényeket, ezzel lehetővé téve, hogy Sólyom László megvizsgálhassa azok alkotmányosságát.
Schiffer András, az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében hangsúlyozza: kérésével azt a sajtóban megjelent találgatást kívánja eloszlatni, amely szerint a parlamenti többség azért halogatta a médiafelügyeleti törvénnyel kapcsolatos végszavazást, hogy az már ne Sólyom László elé kerüljön aláírásra, hiszen ő az aláírás előtt előzetes normakontrollt kérhet az Alkotmánybíróságtól.
Ősszel szinte mindenhol a Fidesz nyer
A Fidesz elsöprő győzelmét hozó országgyűlési választás óta a kormányzó párt népszerűsége csak tovább nőtt, így alig maradt olyan nagyobb város, ahol az MSZP-nek kimutatható esélye lenne az őszi önkormányzati választás megnyerésére. A nyugati és a középső országrész egyértelműen a Fideszé, és szinte a teljes főváros is a XIII. kerület kivételével. Az MSZP-nek Szegeden, Salgótarjánban és Tatabányán lehet némi esélye.
A csongrádi megyeszékhelyt két ciklus óta vezető Botka László azon kevés MSZP-s politikus közé tartozik, akiknek sikeres helyi kormánypárti politikusként az elmúlt két ciklus sem tépázta meg a renoméját.
Gyurcsányt és Bajnait is hamis tanúzással vádolja a Fidesz
Dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt - mondta Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Budai Gyula kiemelte: birtokába került több olyan angol nyelvű levél, amelyet Bajnai Gordonnak címzett az izraeli befektető, illetve amit Bajnai Gordon és Veres János volt pénzügyminiszter írt az izraeli befektetőnek.
Töretlen Orbán Viktor népszerűsége
Nagyjából száz nappal a választás, nyolcvan nappal az Országgyűlés és hatvan nappal a kormány megalakulása után a Fidesz és Orbán Viktor népszerűsége is töretlen. Az összes megkérdezett 54 százaléka választaná a Fidesz–KDNP-t egy most vasárnapi országgyűlési választáson.
Egyik ellenzéki párt sem lépné át a már-már lélektaninak számító tízszázalékos határt; a Jobbikot a választókorúak 8 százaléka, a szocialista pártot 6, az LMP-t 5 százalék támogatná az urnáknál.
Tusványos: szívélyes volt az Orbán–Basescu találkozó
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor tavalyi puskaporos légkörével ellentétben az idén szívélyes hangulat jellemezte Traian Basescu román államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök székelyföldi szereplését – írta hétfőn a romániai magyar sajtó.
A Kolozsváron megjelenő Krónika című napilap szerint csalódást okozott a Tusnádfürdőn lezajlott szabadegyetem szombati, Orbán Viktort, Traian Basescut és Tőkés Lászlót felsorakoztató záró előadása mindazoknak, akik a román és a magyar jobboldal hatalomra kerülése apropóján minduntalan a konfrontatív politika előretöréséről beszéltek
Schiffer András az MTI-nek adott interjút
Az LMP frakcióvezetője szerint a kormánytöbbség az Országgyűlés megalakulása óta a hatalmát korlátozó fékek eltávolításán dolgozik. Schiffer András a távirati irodának adott interjúban elmondta: a Jobbikkal nem működnek együtt, legfeljebb néha egyetértenek, a szocialistákkal azonban keresik a párbeszédet.
Cinizmus, a sokszor emlegetett nemzeti együttműködés hiánya jellemzi a Fidesz-KDNP törvényalkotási gyakorlatát – mondta a Lehet Más a Politika frakcióvezetője az MTI-nek. Schiffer András szerint a május 14-én megkezdődött és csütörtökön véget ért parlamenti ülésszak tapasztalatai bizonyítják: a kormánytöbbség meg sem próbál érdemi egyeztetést folytatni a javaslatairól, és azon van, hogy „minden olyan alkotmányos féket eltávolítson, amely akadályozza a fideszes narancsuralom megvalósítását”.
Késik a BKV állami támogatása
Nem utalta a szerződésben vállalt határidőre az Orbán-kormány a BKV idei plusztámogatásának harmadik, mintegy 7,5 milliárd forintos részletét - tudta meg a Népszava.
A főpolgármester ezért levelet írt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek. Demszky Gábor ebben felhívta a figyelmet arra: a még a Bajnai-kabinettel aláírt megállapodásban rögzített összeg elengedhetetlen a közlekedési társaság működőképességének
A halottaknak mindig van egy előnyük az élőkkel szemben
Személyesen ismeri Kertész Imre Nobel-díjas írót, levelét pedig az értékes kéziratok között őrzi - mondta a Die Weltnek adott interjúban Orbán Viktor kormányfő. Orbán arról is beszélt, hogy Kádár János népszerűségének az az oka, hogy halála után minden politikus népszerűbb, mint életében. Szerinte így fog járni ő maga is.
"A halottaknak mindig van egy előnyük az élőkkel szemben. Az ember szelídebben tekint rájuk, és hajlamos arra, hogy megszépítse a dolgokat" - mondta Orbán Viktor kormányfő a Die Welt német lapnak arra a kérdésre, miként lehetséges, hogy az egykori kommunista diktátor, Kádár János Magyarországon a 20. század egyik legnépszerűbb politikusának számít. Orbán szerint a halál jobbá teszi az utókor ítéletét. "Minden politikussal így történik ez, egyszer majd velem is" - tette hozzá.
IMPRESSZUMA
magyarorszag.ma ® egy független, magánszemélyek által üzemeltetett hírportál. Nem függünk egyik párttól sem, bár nézeteink közel állhatnak egyes pártok, csoportok nézeteihez.
Véleményét, kérdéseit az info@magyarorszag.ma címre küldheti.
A portál saját anyagai szabadon felhasználhatóak és közölhetőek a magyarorszag.ma forrás és a szerző neve megjelöléssel.